2018-04-10 15:59:45

Parádés nyitás: ilyen volt a New School Barber Roadshow első állomása

A Beauty World Net és a New School Barber Team nevéhez megannyi jeles szakmai esemény fűződik. Többek között Magyarország legnagyobb szabású pénzdíjazású fodrászversenye: a Barber Battle Budapest, mely idén is megrendezésre kerül október 6-án. A másik kiemelt fodrászoknak szóló eseménysorozat: a New School Barber Képzés, mely Budapesten túl négy nagyvárosba is ellátogat idén tavasszal.

A New School Barber Roadshow első állomása Debrecen volt. A teltházas rendezvényen extravagáns és hétköznapokban is hordható frizurakreációk kerültek bemutatásra.

Nemzetközi tudásanyag vendégeidre szabva ​

​Marosfalvi László, Miller Atee Ameszterdam egyik legnívósabb barber tudásanyagát hozta el és mutatta be a magyar fodrászoknak. Az eseményeken egy-egy helyi tehetséges szalon is színpadra lép az est házigazdái mellett. Ezen az estén a Hedge Hair Team voltak a meghívott vendégek: Beke Balázs, Balogh Tamás és Kaszás Krisztián mutatták be a legújabb férfi frizuratrendeket a régióból érkező fodrász kollégáik számára.

 new school barber képzés, new school barber roadshow, bwnet, beauty world net, online időpontfoglalás, hedge hair, fodrászat budapest, fodrász oktatás, fodrász képzés, marosfalvi hair, marosfalvi szalon, barber képzés, new school barber oktatás, fodrász budapest

A New School Barber képzés programjáról

Győri Szabolcs a Beauty World Net ( bwnet.hu) ügyvezetője, mint az est házigazdája köszöntötte a résztvevőket és mutatta be a fellépő fodrászokat.

Az első egy órában a Hedge Hair Team fodrászai és modelljei voltak színpadon, a jövő férfi frizura divatját tárták a közönség elé, saját stílusukkal, bohemitásukkal fűszerezve.

A színpadi átállás közben szó volt a modern szalonvezetés világáról, hiszen egy férfi nem vár. Egy nyereményjátékban is részt vesznek, akik ellátogattak a képzésre. Közöttük 2018. április 30-án élő Facebook közvetítés keretében kisorsolásra kerül négy darab nagyértékű Wahl hajvágógép.

Ezt követően a New School Barber Team alapítói Marosfalvi László és Miller Atee léptek színpadra. Bemutatták a leghasznosabb szakmai fortélyokat, tippeket a színpadon, modelljeik frizurájt a klasszikus férfi trendek jegyében készítették el.

Az est hátralévő részében Győri Szabolcs és Marosfalvi László bejelentették hazánk legnagyobb pénzdíjazású fodrászversenyét a Barber Battle Budapest 2018-at. Legnagyobb örömünkre egy tavalyi döntős Nyisztor Csaba is részt vett a képzésen, akitől megtudtuk, hogy idén is készül a versenyre.

A New School Barber képzés lezárásaként a szakmai közönség lefotózta a modellek frizurját és minden résztvevő megkapta névreszóló oklevelét.

new school barber képzés debrecen, fodrász képzés, bwnet

Férfi frizura trendek, avagy a New School Barber Roadshow debreceni állomásának modelljei

new school barber képzés, new school barber roadshow, bwnet, beauty world net, online időpontfoglalás, hedge hair, fodrászat budapest, fodrász oktatás, fodrász képzés, marosfalvi hair, marosfalvi szalon, barber képzés, new school barber oktatás, fodrász budapest

@HedgeHair

@MarosfalviTeamnew school barber képzés, new school barber roadshow, bwnet, beauty world net, online időpontfoglalás, hedge hair, fodrászat budapest, fodrász oktatás, fodrász képzés, marosfalvi hair, marosfalvi szalon, barber képzés, new school barber oktatás, fodrász budapest

​​​​​​@MarosfalviTeam

new school barber képzés, new school barber roadshow, bwnet, beauty world net, online időpontfoglalás, hedge hair, fodrászat budapest, fodrász oktatás, fodrász képzés, marosfalvi hair, marosfalvi szalon, barber képzés, new school barber oktatás, fodrász budapest

@MarosfalviTeam

A New School Barber Roadshow további állomásai

A képzések ára:​ 12.000 Ft/fő

A képzés névre szóló oklevelet biztosít.

A képzés típusa: Look & Learn

GYŐR

Dátum: 2018. április 16. (hétfő) 18:00-21:00

Helyszín: Club Neo, Győr, Mészáros Lőrinc u. 11.

Meghívott vendég fellépő: Albert Tibor, Albert Barber Shop

Online jelentkezés a roadshow győri állomására (kattints)

SZEGED

Dátum: 2018. május 14. (hétfő) 18:00-21:00

Helyszín: Hungi Vigadó, Szeged, Stefánia

Meghívott vendég fellépő: Jancsik Balázs Hairstylist

Online jelentkezés a roadshow szegedi állomására (kattints)

PÉCS

Dátum: 2018. május 28. (hétfő) 18:00-21:00

Helyszín: Corso Étterem, Pécs, Koller utca 8.

Meghívott vendég fellépők: Pécsi Barber Shop

Online jelentkezés a roadshow pécsi állomására (kattints)

BUDAPEST

Dátum: 2018. június 11. (hétfő) 18:00-21:00

Helyszín: Marosfalvi Hair, Budapest, Perc utca 6.

Meghívott vendég fellépők: Hedge Hair Szalon

Online jelentkezés a roadshow budapesti állomására (kattints)

JELENTKEZZ MÁR MA!

Még több fotó a New School Barber Roadshow debreceni állomásáról

new school barber képzés debrecen, fodrász képzés, bwnet

new school barber képzés debrecen, fodrász képzés, bwnet

new school barber képzés debrecen, fodrász képzés, bwnetnew school barber képzés, new school barber roadshow, bwnet, beauty world net, online időpontfoglalás, hedge hair, fodrászat budapest, fodrász oktatás, fodrász képzés, marosfalvi hair, marosfalvi szalon, barber képzés, new school barber oktatás, fodrász budapest

new school barber képzés, new school barber roadshow, bwnet, beauty world net, online időpontfoglalás, hedge hair, fodrászat budapest, fodrász oktatás, fodrász képzés, marosfalvi hair, marosfalvi szalon, barber képzés, new school barber oktatás, fodrász budapest

new school barber képzés, new school barber roadshow, bwnet, beauty world net, online időpontfoglalás, hedge hair, fodrászat budapest, fodrász oktatás, fodrász képzés, marosfalvi hair, marosfalvi szalon, barber képzés, new school barber oktatás, fodrász budapest

new school barber képzés, fodrászképzés, bwnet

fodraszat budapest, fodraszat, fodrászkereső, bwnet, szalonszoftver, online időpontfoglalás

Kövess minket a Facebook is!