2023-01-16 08:39:59

Megnyílt Pécs legújabb borbélyüzlete, az Essential!

2022 novemberében megnyitotta kapuit a belvárosban Pécs legújabb borbélyüzlete, az Essential. A szalont Szabó Zsolt alapította, aki széleskörű szakmai tapasztalattal rendelkezik a férfi hajvágások terén, hiszen a szalonmunkán és a versenyzésen kívül az oktatások is nagy szerepet töltenek be életében.

Zsoltot a szakmai életútjáról, a legújabb trendekről és az új szalonról kérdeztük. Tarts velünk!

pecs_borbelyuzlet_essential

Szabó Zsolt, az Essential alapítója

,,2016-ban végeztem borbélyként, de kezdetben az egész hobbiból indult, aztán teljesen átalakult egy hivatássá. Eleinte a versenyek motiváltak, ahogy egyre több sikerem volt bennük, úgy ez annál inkább beszippantott. A versenyeknek köszönhetem, hogy egyre több technikát megtanultam, sokkal precízebb lettem és ez így a mindennapi munkára is kihatott.

A versenyeken elért eredményeim közül hármat szeretnék kiemelni, hiszen ezek nagyon meghatározók voltak számomra, nagyon büszke vagyok és szívesen gondolok rájuk vissza.

Miskolcon tanulóként egy nemzetközi versenyen férfi hajvágás és szakáll igazítás kategóriában első helyezést értem el.

A második a Barber Battle Budapest, amikor 2 fotómmal is sikerült bejutnom a döntőbe a top 15 pályamunka közé, így emiatt csak 14-en voltunk a döntőben, hiszen 2 munkámmal is bejutottam.

A harmadik Barber Battle Budapest, ahol a közönség különdíjasa lehettem.

Az oktatás szintén nagy mérföldkő és meghatározó volt számomra. Eleinte a kollégák körében kezdtem, majd később országos szinten is egyre több helyre hívtak, ide sorolhatnám a Barber Roadshowkat is. Számomra a legmeghatározóbb ezek közül a Czinki Herberttel közösen megtartott oktatásunk volt egy külföldi Barber szalonban." - Szabó Zsolt, borbély és az Essential alapítója

 

Online időpontfoglalás

 

pecs_borbelyuzlet_essential

A szakma szeretete az Essential-ben

,,Három hete nyitottam meg a borbélyüzletemet, az Essential-t. Egyenlőre még nem volt időnk felfogni sem, hogy nyitva vagyunk, állandó pörgésben vagyunk. Nálunk mindenki motivált, mindenkinek egyéni stílusa van, viszont a célunk ugyanaz, ezért is tudunk egy igazi csapatként működni.

A szakmában leginkább azt szeretem, hogy igazán ki tudom élni a kreativitásomat és alkothatok. Számomra nagyon addiktív, hogy azonnal pozitív visszajelzést tudok kapni arról, hogy valami jót csinálhattam, és az is, hogy valakinek a jó kedvéhez vagy jobb közérzetéhez hozzátudok tenni. Ez az én napomat is fel tudja dobni." - Szabó Zsolt, borbély és az Essential alapítója

 

pecs_borbelyuzlet_essential

Kreatív trendek és a geometriai hajvágás

,,A jelenlegi férfi hajvágások terén azt tapasztalom, hogy kezdünk egyre jobban eltávolodni a fejbőrtől, kezdünk fokokban és szögekben, térben gondolkodni. Hosszabbodnak a hajak és emiatt sokkal jobban kinyílik számunkra a kreativitás tényleges fogalma. A szalonban többnyire szabadkezet kapok a vendégektől, technikailag viszont a geometriai hajvágást, a vidal sassoon féle gondolkodásmódot alkalmazom." - Szabó Zsolt, borbély és az Essential alapítója

 

Online időpontfoglalás

 

pecs_borbelyuzlet_essential

Az Essential a bwnet-en

,,A legjobb döntésünk volt, hogy leváltottuk a papír alapú naplós rendszert. Nagyon megkönnyíti így a munkánkat, rengeteg időt spórolunk vele, amit más munkafolyamatokba tudunk befektetni. A vendégek részéről is nagyon pozitív a visszajelzés, nagyon praktikusnak tartják a rendszert. Egyből látják a foglalható időpontokat, amit azonnal le is tudnak foglalni vagy akár módosítani is gond nélkül. Szeretik a visszaigazoló e-mailt és sms-t is." - Szabó Zsolt, borbély és az Essential alapítója

 

Jelentkezz be Pécs legújabb borbélyüzletébe online!

Szabó Zsolt és csapata vár Téged is az Essential-ben Pécs belvárosában! Fedezd fel az elérhető szolgáltatásaik listáját és jelentkezz be hozzájuk!

 

[ESSENTIAL]
7621 Pécs
Mátyás király utca 1

 

Online időpontfoglalás