Melyik divatos szőke hajszínt válasszam?
,,Hajszínváltoztatásnál az első és legfontosabb a személyes konzultáció, hiszen mind a szakembernek, mind a vendégnek az a célja, hogy a legjobb végeredmény szülessen meg. A konzultációk során elsősorban a vendég szemének és szemöldökének színét kell megnéznünk, majd pedig bőrtónusát. Ezek a szempontok segítenek eldönteni, hogy hideg vagy meleg tónusú árnyalatban gondolkodjunk. A natúr hajszínt szintén figyelembe kell venni. Én ennél 2-3 színmélységgel szoktam világosabbat ajánlani, hiszen ez még jól állhat a vendégnek.
A szőkítést óvatosan kell végezni és jó színérzékkel, és nagyon fontos a jó kommunikáció a fodrász és a vendég között. Sok vendég mutat képet az elképzeléséről, amire én csak akkor bólintok rá, ha tudom, hogy az adott szín jól áll a vendég arcához. Ha valaki bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy milyen árnyalat passzol hozzá, akkor én azt tanácsolom, hogy bátran bízza rá magát a szakemberre, hiszen nekünk, fodrászoknak ez a dolgunk."
Az örök kedvencek: hamvas, natúr szőke és bézs hajszín
,,Nagyon gyakran találkozunk azzal, hogy a vendégek nem szeretnének sárgás, vöröses árnyalatú hajszínt, és inkább a hideg tónusok felé húz a szívük.
Természetesen a hamvas színek az örök klasszikusok, de pár éve a természetesség került a trendek középpontjába, így a melegebb variációk is hódítanak. Manapság már a lágy, természetesnek látszó árnyalatok a legkedveltebbek sokak számára. Ennek mi, fodrászok kifejezetten örülünk, hiszen a natúr szőke színek a természetesség benyomását keltik."
Divatos szőke hajszínek: a bézs hajszín
,,A személyes kedvencem a bézs hajszín, ami se nem hamvas, se nem arany szőke, a kettő tökéletes harmóniája.
Amikor szőke színekről beszélünk a legfontosabb a szőkítési alap: 9-es és 10-es színmélységben tudunk gyönyörű szőke színeket kikeverni. Ha ez megvan, ekkor jön a kedvenc részem a színkeverés. 70%-ban arany/meleg színt és 30%-ban hamvas/hideg színt használok.
Hogy kinek, milyen szőke szín áll jól? Ebben sokat segít például az, hogy milyen a natúr alapja. Én mindig azt mondom, hogy 2-3 színmélységgel világosabb haj az, ami jól áll."
Erre figyelj, ha bézs hajszínről álmodsz!
,,Minden szőkített hajban megjelennek a nem kívánt sárgás árnyalatok a mosások során. Természetesen sok mindentől függ, hogy mennyire lesz sárgás, akár rezes színű az adott hajszín. Ezek a következők: milyen a szőkítési alap, hányszor és mivel mossuk a hajunkat, vasaljuk-e, esetleg a fodrász megfelelő színnel árnyalta-e le.
A nagyon erős sárgás/rezes hatásúra kikopott hajat a fodrász megfelelő tonerrel/festékkel tudja korrigálni a szalonban, az enyhe sárgásodást pedig, a lila színpigmenteket tartalmazó samponok és pakolások segítenek nekünk semlegesíteni otthon."
A divatos szőke hajszínek elkészítése
,,Vendégeink igénye manapság már finomodott, egyre inkább közeledik a természetesség felé. Nagyon sokan kérik, hogy ne látszódjon a hajfestésük. A mai technikáknak köszönhetően nagyon természetes végeredményeket tudunk kapni.
Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy egy ideje hódít az AirTouch technika. Napi szinten alkalmazzuk a szalonba, de sokszor előfordul, hogy Balayage vagy Babylights melírtechnikával keverjük. Az AirTouch technikával sokkal homogénebb színátmenetet kapunk, míg a Balayagenál egy lágyabb, napszítta hatást érünk el.
Az utóbbi időben nagy kedvenc lett a Face-Framing/arckeretező technika is, mely során kiemeljük arcot és a választékot erőteljesebb világos részekkel."
A divatos szőke hajszínek ápolása
Szőkített haj esetén elegedhetetlen a tincsek gazdagabb ápolása.
Mindig azt javaslom, hogy szőkéknek fejlesztett,- és ami nagyon fontos - professzionális termékeket használjon a vendég otthon is, hiszen ezek hosszú távon megvédik a hajszerkezetét.
Kevesen gondolnák, de fontos beszerezni egy jó minőségű hajkefét is, aminek a segítségével a haj sérülése nélkül, óvatosan ki lehet fésülni a gubancokat. Szárítás és formázás előtt kötelező a hővédő használata. Véleményem szerint 2-3 hajápolási termék elegendő a hajunkra, de azok legyen minőségiek és rendszeresen használjuk őket."
A versenyektől a SHE Salon megalapításáig
,,10 éve végeztem fodrászként és azóta is a szakmában dolgozom. Mindenféleképp szakmát szerettem volna tanulni, így esett a választásom a fodrászatra. Amikor tanulóként az Erzsébet Királyné Szépészeti Iskolában megnyertem az első versenyemet, akkor tudtam, hogy jó úton vagyok.
Ahogy végeztem a tanulmányokkal, már abban az évben elkezdtem dolgozni. Évekig dolgoztam egy cégnél, ahol üzletvezető szintig jutottam. 2018-ban a szalon a Schwarzkopf Professional által indított egy versenyt női kategóriában, amit szintén megnyertem. A Headonist szalon csapatához 2019-ben csatlakoztam, majd 2022. szeptemberében megnyitottam a saját szalonomat, a SHE Salon-t.
Amit a leginkább kiemelnék a szakma szépségének, az a sikerélmény. Mindig nagy boldogsággal tölt el, mikor úgy állnak fel a vendégek a székből, hogy pontosan olyan frizurák készítettem nekik, amit szerettek volna." - Nagy Ingrid Henrietta, a SHE Salon alapítója
Divatos szőke hajszínt szeretnél? Jelentkezz be Henriettához és csapatához online!
Nagy Ingrid Henrietta és csapata vár Téged is a SHE Salonban Budapesten! Csodáld meg az általuk készített divatosa szőke hajszíneket, és jelentkezz be hozzájuk online!
SHE Salon
1085 Budapest, VIII. kerület
Üllői út 36.
Online időpontfoglalás
Ez is érdekelhet:
Győzz le minden szőke kihívást a megújult BLONDME termékcsaláddal!
Így válaszd ki és őrizd meg a szép szőke hajszíned - interjú Valkai Barnabással
A cikket megtalálod a Beauty World Net magazin 2023 nyár lapszámában is! A magazint keresd a BWNET partner szalonjaiban és a Starbucks kávézókban!