2022-05-20 08:21:00

10 éves a BWNET, amit Veletek ünnepeltünk meg!

Nagyon örülünk annak, hogy ennyien eljöttetek és osztoztatok velünk a Bwnet.hu 10. szülinapjának ünneplésében!

Úgy gondoljuk, hogy a millió közös pillanatot, élményt és eredményt sikerült méltó módon megünnepelnünk, és reméljük, hogy hozzánk hasonlóan Ti is sok új és izgalmas élménnyel gazdagodtattok!

Hálásan köszönjük Nektek az együtt töltött időt és munkát, hiszen Nélkületek nem juthattunk volna el ide!

A Bwnet.hu 10. szülinapjáról egy képes beszámolóval is készültünk nektek, ami egy visszatekintés és egy fergeteges esemény felidézése a résztvevőknek, illetve egy bemutató is azoknak, akik nem tudtak velünk ünnepelni ezen a különleges napon!

bwnet_10_szulinap_

Elképesztően hálásak vagyunk Értetek!

Annyira örültünk, hogy ilyen sokan részt tudtatok venni a Bwnet.hu 10. szülinapján és annak, hogy együtt ünnepelhettünk! 

,,Hálásan köszönöm a cégünk nevében, hogy eljöttetek és osztoztok velünk az ünneplésben! 10 év, több millió foglalás, országos lefedettség, 2 milliós oldalmegtekintés havonta, 20 nagysikerű rendezvény, … egy közösség! 

Igazán felemelő érzés látni ezt a fantasztikus közösséget amit építettünk, ennyi remek szakemberrel és vállalkozóval. Olyan izgatottan vártunk Titeket, szinte egész nap 130 -as pulzussal közlekedtünk az UP rendezvénytéren. Nagy szeretettel, pozitív energiákkal készültünk erre a napra, várva a találkozást és bízom abban, hogy jól érzitek magatokat." - Győri Szabolcs, a bwnet.hu ügyvezetője

 

bwnet_10_szulinap_

Finom italokkal és falatokkal, izgalmas standokkal és játékokkal hangolódtunk az estére

Szerettük volna már az esemény legelejétől a kikapcsolódásra és a szórakozásra helyezni a hangsúlyt, ezért a megnyitó előtt különböző programokkal készültünk Nektek! 

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

A standok látogatása során különböző márkákkal találkozhattak a résztvevők - Schwarzkopf Professional, Vízangyal, L'Oréal Professionnel, OTP Mobil, Forcapil és Wahl - akik interaktív játékokkal és nyereményekkel várták őket, hiszen nincs szülinap ajándék nélkül!

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

Készültünk egy fotófallal is, hiszen szerettük volna, hogyha a pillanatból csodálatos emlék lenne mindenki számára! Szerintünk remek és vidám képek születtek, és reméljük, hogy otthon, amikor esetleg előveszitek ezeket, akkor jó érzéssel tekintetek vissza az eseményre!

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

Az est folyamán megismerkedhettek a résztvevők a történetünkkel 

Miután mindenki megérkezett kezdetét vette a megnyitó, ahol cégünk ügyvezetője, Győri Szabolcs köszöntette a résztvevőket és elméselte a Bwnet.hu sztoriját. 

,,Egyszer egy okos ember azt mondta, ha sikeres céget akarsz építeni, annak idő kell. Ma már tudom miről beszélt. Tíz éve viszont biztos voltam abban, hogy amit megálmodtam hip-hop óriási lesz. 

Voltak e hullámvölgyek? Igen voltak. Nehéz volt-e leküzdeni őket? Igen, volt amit nagyon nehéz, gyakorlatilag a pokolból kellett visszamászni. Hogy újra kezdenénk-e? Igen!

Elsőként az online szalonmenedzser rendszerünk és a bwnet.hu platform  fejlesztése indult el. Ahogy nőttünk ügyfél és látogató számokban, úgy a marketing felület értékesítés kezdett kibontakozni, amit a rendezvényszervezés és a webáruház üzletágak követtek. Nagyon büszkék vagyunk a szakmákat összefogó és inspiráló rendezvényeinkre: a Budapest Hair Show -ra, a Barber Battle Budapest-re, a Road Show-kra és Kozmetikus Gálára is." - Győri Szabolcs, a bwnet.hu ügyvezetője

bwnet_10_szulinap_

Szabi a terveinkbe és céljainkba is beavatta a résztvevőket.

,,Az a tervünk, hogy a Bwnet rendszert úgy alakítsuk, ahogy nektek ügyfeleinknek a legjobb. Célunk, hogy még többen megismerjenek minket itthon és külföldön is,  és a leghatékonyabban segítsük üzleti terveitek, álmaitok megvalósulását." - Győri Szabolcs, a bwnet.hu ügyvezetője

bwnet_10_szulinap_

Különböző előadók, motivátorok is felléptek a színpadon

A Bwnet.hu 10. születésnapján szerettük volna pozitív energiákkal és gondolatokkal feltölteni a jelenlévőket, ezért különböző területekről előadókat, motivátorokat hívtunk meg, hogy egy rövid történetet meséljenek el nekik. Úgy választottuk ki őket, hogy van bennük egy közös pont, még pedig az, hogy mindannyian kapcsolódnak a Bwnet jelenéhez és jövőjéhez. 

bwnet_10_szulinap_

Az első előadónk Károlyi Antal, ex bankár startupper és angyalbefektető volt.

Károlyi Antal fizikus diplomáját az ELTE-én, míg PhD fokozatát a BME-n szerezte, majd 1998-ban kezdte meg banki pályafutását Frankfurtban. Legfontosabb karrierállomásai: BME Elméleti Fizikai Tanszék (doktorandusz 1994-1998), Dresdner Bank Frankfurt (1998-2006), WestLB (2006-2010). 2010-től üzleti angyalként és vállalkozóként aktív szereplője és építője a hazai startup ökoszisztémának, illetve az alakulóban lévő impakt közösségnek. Életében meghatározó motiváció az arra való törekvés, hogy a gyakorlati megvalósítás közelítse az elveit és a vágyait. A bwnet.hu első befektetője.

bwnet_10_szulinap_

Másodikként Kovács Gergelyt, az OTP Mobil üzletfejlesztési menedzserét láthattuk a színpadon, aki partnereink üzletműködéséhez hozott innovatív megoldásokat és inspirációt. 

Bízunk abban, hogy a SimplePay megoldás a bwnet.hu platformra történő bevezetése után a Simple Soft is hasznos segítője lesz a szépségszalonoknak.

bwnet_10_szulinap_

Őt Balogh Levente, vállalkozó, befektető és Cápa előadása követte a színpadon.

A 2002-ben még veszteséget termelő ásványvizes üzletág az ő vezetésével kezdte meg szárnyalását és a Szentkirályi évek óta piacvezető ásványvíz márka Magyarországon. Az élelmiszer-tartósító technológusi oklevéllel is rendelkező, diplomás, ösztönös marketingzseninek tartott Balogh Levente profi sportolói múltjából hozott küzdőszellemével és kitartásával vezette be és tette meghatározó szereplővé a Szentkirályit a multik uralta hazai piacon. Jelszava: „magyarnak maradni”, minden megmozdulásában, támogatásában megjelenik (pl. műemlékvédelem, magyar népi motívumok a palackokon, hazai sportolók pártfogása).

bwnet_10_szulinap_

Az előadásokat Josh Lamonaca borbély fenomén, oktató és motivátor zárta, aki egyenesen Angliából érkezett a Bwnet.hu 10. szülinapjára.

Josh magával ragadó karakterével és rendkívüli munkabírásával világhírű figurává vált, aki forradalmasította a férfi hajvágási rendszert. Több mint 25 országban szerepelt már színpadon, osztva a Menspire filozófiáját.

 

bwnet_10_szulinap_

Díjakkal is készültünk a partnereinknek

Az est formális részét egy díjátadó gálával zártuk, ahol Győri Szabolcs - a bwnet.hu ügyvezetője és felesége, Győri Alexandra - a bwnet.hu marketingért felelős vezetője 50 díjat adott át azoknak a partnereinknek, akik így vagy úgy aktívabban részt vettek a közös munkákban, vagy kiemelkedő eredményt értek el. 

,,Elöljáróban nagyon fontos elmondanom legelső gondolatomat arról a pillanatról  amikor jött a díjátadó ötlete…. Úgy gondolom, hogy itt a teremben mindenki megérdemel egy díjat a nyitottságáért a Bwnet innováció támogatásáért és a bizalomért amit a cégünk kapott az elmúlt tíz évben. A Bwnet közösség minden tagja egyformán fontos számunkra, hiszen amit ma ünneplünk azt közösen, együtt építettük. Ezért mindenki megérdemel egy nagy tapsot és ovációt !!! Nagyon köszönjük teljes szívünkből, ti vagytok a szakmátok digitális úttörői!" - Győri Szabolcs, a bwnet.hu ügyvezetője

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

Az eseményt szenzációs művészek és szakemberek színesítették 

Az est folyamán a színpadon fellépett Wellai Yvett és csapata, akik lenyűgöző tánc produkcióval kápráztatták el a jelenlévőket, valamint Konok Zsuzsanna légtornász is, aki légies mozdulataival szintén kiváló produkciót nyújtott.

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

Egy meglepetéssel is készültünk a színpadon, ami nem volt más, mint az Eacre divatbemutató showja, ahol gyönyörű modellek vonultak fel szebbnél szebb ruhákban. 

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

A modellek, illetve a fellépők sminkjét Pető Detti csapata készítette, a hajakért pedig a Hajas Szalon fodrászai és Séllei Balázs volt a felelős. 

A Bwnet.hu 10. szülinapjának ünneplését pedig egy fergeteges bulival zártuk Toto Jr., Nigel Stately, Várkonyi Attila és Marosfalvi közreműködésével.

 

Reméljük Ti is olyan jól éreztétek magatokat, mint mi! Hálásak vagyunk Nektek!

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

bwnet_10_szulinap_

Eleged van már a telefoncsörgésből, a véget nem érő chat háborúból és az elfelejtett időpontokból?

Legyél Te is Bwnet partner, és szabadulj meg a stressztől és minden időrabló tevékenységtől egy csapásra az online időpontfoglaló és ügyviteli rendszerünkkel! Magyar fejlesztésű profi rendszer, kedves ügyfélszolgálattal, ami megfelel a legmagasabb elvárásoknak, akár havi bruttó 1600 Ft-tól. Kérd ajánlatunkat Te is!

 

BWNET PARTNER SZERERNÉK LENNI, AJÁNLATOT KÉREK!