Ha úgy tetszik Papasz Cili jövőjét már születése előtt megírták. Édesapja, Papasz Vasziliosz a magyarországi fodrász szakma legjelentősebb, legmeghatározóbb alakja.
Nem csoda hát, hogy Cili is ezt a hivatást választotta, s mára mestersége egyik legkiemelkedőbb alakja lett. Az évek során számos hazai és nemzetközi versenyen indult, sikeres mestervizsgát tett, majd 2007 óta a WELLA bemutató fodrásza, a PERFECTEAM, illetve az INTERCOIFFURE HUNGARY Fodrász Világszövetség tagja.
Mostantól pedig a bwnet egyre bővülő családjába is beletartozik. V. kerületi szalonjába már online is bárki foglalhat időpontot.
Édesapád a szakma egyik legnagyobb alakja. Egyértelmű volt, hogy követed a pályán?
Teljesen. Apukám kézügyességét és művészi hajlamát is örököltem. Örülök, hogy így döntöttem, szeretem a szakmát és a vendégek megelégedettségét. Nem tudnék mást csinálni, mert ebben a hivatásban tudok kiteljesedni.
Mennyire vagytok kritikusak egymás munkáival?
Felnőttem arra a fodrász fejlettségi fokra, hogy apám büszke rám és az eredményeimre, amiket a VB-ken, magyar és a nemzetközi versenyeken elértem.
Milyen családi vállalkozásban dolgozni?
Én szeretem a családi vállalkozásunk hangulatát, mert mindenki el tudja engedni magát és a vendégek egy pár órára elfelejtik a gondjaikat. Ebben rejlik üzletünk különlegessége is, a családias légkör és a sokoldalúságunk különböztet meg minket másoktól.
Milyen a vendégkör? Kiknek ajánlod a szalont?
A vendégkörünk nagyon széles skálán mozog, hiszen a divat nem korhoz van kötve. Azoknak a kedves vendégeknek ajánljuk magunkat, akik szeretik a közvetlen családias hangulatot és a professzionális felkészültségünket.
Papasz Vasziliosz a szakma állócsillaga. Ha jól tudom a magyar közélet csillagai közül is számos vendégetek akad....
Mindig voltak és vannak is hírességek, akik régóta keresik a szalonunkat. Tolnay Klári, Soltész Rezső, Pásztor László, Lantos Piroska, Csisztu Zsuzsa, Selmeczi Gabriella is ránk esküszik.
A bejelentkezéshez kattints már most:
http://www.bwnet.hu/szolgaltato/Papasz_Cili/Papasz_Cili_Mesterfodraszat_Hajszalon