BWNET
Perfect Beauty Center

Salons / Budapest, VI. kerület

Perfect Beauty Center

Podmaniczky utca 81, 2.em. 66-os kapucsengő, Budapest, VI. kerület4.4(178)

Látogass el hozzám, ha külsőleg, ugyanakkor belsőleg is újjá szeretnél születni, mert a szÉPség valóban belülről fakad! Célom, hogy összhangba kerülj Önmagaddal a kezeléseim által. Nélkülözhetetlennek tartom a hivatásom során a szakmai-és mentális továbbképzéseket, tanfolyamokat. Nálam nagy hangsúlyt kapnak Vendégeim kérdései, kérései, élethelyzetei és arra törekszem, hogy személyre szabottan a legmegfelelőbb megoldást nyújtsam számukra. Budapesten egyetlen komplexen kozmetikai kezeléssel összefont szépítő, fiatalító Theta healing terápiával foglalkozom, amely a mély lelki szinten lévő különleges kisugárzást a felszínre hozza.

Sok évvel ezelőtt, már 16 évesen tudtam, hogy a kozmetikus szakma elsajátítása felé szeretnék majd orientálódni. A kozmetikus képzést szülőföldemtől nem messze, a Kiskunhalasi Vári Szabó István Szakközépiskola nappali tagozatán kezdtem el és egyre jobban és jobban belopta magát a szívembe ez a rendkívül nagy felelőséggel bíró terület. Az iskola befejeztével pedig hivatásommá vált és életfeladatom előszobájává, e gyönyörű kozmetikus szakma. A nagybetűs életbe lépve munkám mellett a gyógyszertári-asszisztensi szakma megszerzésével bővítettem az emberi szervezettel, az egészséges életmóddal, a bőrápolással kapcsolatos tudásom. A kozmetikai ágazatok terén nélkülözhetetlennek tartom a folyamatos fejlődést, továbbképzést. A tanfolyamok által számtalan elektrokozmetikai készülék használatát ismertem meg és sajátítottam el. A teljesség igénye nélkül ezek a következők: mikrodermabráziós-bőrmegújítás, tűs-és tű nélküli mezoterápiás, rádiófrekvenciás, LED-maszkos, Oxigénterápiás-bőrfiatalítás, kavitációs ultrahang, gépi nyirokmasszázs- végleges zsírbontás, IPL tartós szőrtelenítés, Hyaluron- Pen- ajak-és ránc feltöltés. Továbbá a sminktetoválás művészetét szintén nagy előszeretettel gyakorlom és a műszempilla applikáció ugyancsak szerepel repertoáromban. Az évek teltével rengeteget tanultam a munkám során az emberekről és persze önmagamról, valamint gyermekkori álmom is valóra vált, mert a Vendégeim „pszichológusa” lettem a szó legnemesebb értelmében.

Négy évvel ezelőtt elsajátítottam a Reiki gyógyítást, amely az alternatív gyógyászat egyik alappillére. Továbbá a Theta healing technika, mi több az Acces bars blokk-és traumaoldó, felszabadító eljárások ismeretét tanultam ki. Az évek alatt megannyi történetet, élethelyzetet hallgattam végig és éltem át a saját életemben szintúgy. Mindent összevetve életem hivatása abszolút kiteljesedett a lélekgyógyászat és a kozmetika által.

Célom, hogy teljekörű segítséget nyújtsak és hasznos tanácsokat adjak Vendégeimnek. Hivatásom a Vendégeim elégedettsége teszi teljessé. Szakmai-és mentális felkészültségem növelése érdekében tudásom szüntelen fejlesztésére törekszem kozmetikai- érzelmi intelligencia előadások, workshoppok, tanfolyamok és továbbképzések keretein belül. A munkám sikere az emberek testi-lelki szépségének megőrzésében rejlik. Szemük örömteli csillogása az én örömöm.

Várlak sok-sok szeretettel, ha lélekgyógyász-kozmetikust keresel!

Consultation
90 min

Theta healing kezelésAcces bars kezelés

from HUF 27,000
Book
Eyebrow shaping and tinting
25 min

Ennek a kezelésnek a célja, hogy arcunk ékességét kiemeljük egy arcformához illő szemöldök formázással és típusnak megfelelő tartós festékkel.

from HUF 6,900
Book
Eyebrow plucking, dyeing and eyelash dyeing
40 min

Ennek a kezelésnek a célja, hogy arcunk ékességét kiemeljem egy arcformához illő szemöldök formázással és típusnak megfelelő tartós festékkel, amely tartóssága 3-4 hét. Emellett a csodaszép szempillák látványosságát fokozzam mély fekete színű szempillafestékkel, amelynek tartóssága 4 hét.

from HUF 10,500
Book
Facial cleansing (problematic skin)
120 min
from HUF 24,500
Book
Eyebrow shaping
25 min
from HUF 3,500
Book
Eyelash lifting
50 min
from HUF 13,500
Book
Hair removal - moustache
15 min
from HUF 3,500
Book
Anti-ageing treatment with hyaluric acid
60 min
from HUF 22,300
Book
Anti-ageing treatment with botoxic ingredients
60 min

Kaviáros arckezelésA fekete kaviár aminosavakban, telített zsírsavakban és vitaminokban gazdag, ezáltal aktiválja a sejtek regenerálódását, és táplálja a bőrt, hogy fiatalosabb kinézetű legyen. Hosszan tartó, mély hidratálást nyújt, segít csökkenteni és megakadályozni a szemkörnyéki ráncokat, javítja a bőr rugalmasságátKezelés menete:Letisztítás arctejjel, arcradírozás, tonizálás, kaviáros arc-nyak-dekoltázs masszázs, kaviáros pakolás, befejező krém bemasszírozása.

from HUF 22,300
Book
Exclusive anti-ageing treatment
60 min
from HUF 26,700
Book
Anti-ageing treatment with collagen induction
Anti-ageing treatment with collagen induction
60 min

A Mezopen készülék a modern kollagén indukciós technológia egy újabb lépcsőfoka, amely során a bőr kollagén és elasztin termelése természetesen és tartósan aktivizálódik. A mikrotűs készülékkel a lehető legsterilebben és leggyorsabban fiatalítható az arcbőr. Az eljárás a függőleges tűbehatolásnak köszönhetően a Vendég alig érez fájdalmat. A kezelés napfénymentes hónapokban ajánlott és végezhető! Mi történik a kezelés során a bőrben? A tűs mezoterápia során mikro sebeket ejtünk a bőrön, amely következtében a bőr beindítja a sebgyógyító folyamatait. A bőrben lévő fibroblaszt sejtcsoport arra ösztönzi a bőr alkotóelemeit, hogy újra termelődjenek, így a kollagén termelődés fokozódik. Az eredmény egy rugalmasabb, tömörebb, feszesebb bőrkép, amely során a tág pórusok összeszűkülnek a hegek- striák halványodnak. Milyen problémákra ajánlott? -Ránc, petyhüdt, megereszkedett bőr -Fakó bőr -Tág pórusok -Atrófiás hegek (baleset vagy bőrbetegség-bárányhimlő által) -Száraz bőr -Öregségfolt, pigmentfolt -Striák -Cellulit (narancsbőr)

from HUF 25,700
Book
Anti-ageing treatment with plant stem cells
60 min
from HUF 22,300
Book
Facial treatment (men)
Facial treatment (men)
120 min

Bőrünk problémái mögött számos ok húzódhat, stressz, hormonális változások, egészségtelen életmód. Rendszeres kozmetikus által végzett arctisztítás során a bőr faggyútermelődése csökken, így a mitesszerek, pattanások képződése is visszább esik! Továbbá az otthoni arcápolási csomag használata is nagyban hozzájárul, hogy problémamentessé váljon a bőrfelszín. A megfelelő professzionális termék kiválasztásában segítséget nyújtok. A személyre szabott kezelés folyamata Első körben felmérem bőröd állapotát, megbeszéljük életmódodat, Hasznos tanácsokkal látlak el arra vonatkozóan, hogyan javíthatod bőröd állapotát Amennyiben bőrödet kezelhetőnek állapítom meg, sor kerül az arctisztításra Arctisztítás folyamata: Arctisztítás, mely által bőröd új erőre kap Első lépés az alapos letisztítás, majd bőrradírozás Ezután tonizálom, majd felpuhítom a bőrt Ezután kerül sor a mélytisztításra, melyet egy kellemes arc-nyak-dekoltázsmasszázs kísér Tisztítás után a fertőtlenítés következik Amennyiben bőrödet kezelhetőnek állapítom meg, sor kerül az arctisztításra A bőr minél gyorsabb regenerációja érdekében összehúzó pakolást kapsz Utolsó lépésként pedig egy bőrtípusnak megfelelő krémet helyezek fel

from HUF 25,700
Book
Facial treatment (vitalizing)
60 min
from HUF 22,300
Book
Facial treatment (Moisturizing)
60 min
from HUF 22,300
Book
Facial treatment (bleaching of pigment spot)
30 min
from HUF 12,500
Book
Facial cleansing (SOS)
50 min
from HUF 16,500
Book
Facial treatment with relaxing facial massage
120 min

Az arctisztítás mindennek az alapja és évszak váltásoknál ajánlott, ha nem problémás a bőrtípus. Kezelés menete:A kezelés menete:Letisztítás arctejjel, majd radírozás, tonizálás, arcmasszázs felpuhítás gőzöléssel, mélytisztítás, fertőtlenítés Vió késülékkel, hidratáló pakolás vagy ultrahang, összehúzó maszk, befejező krém bemasszírozása.

from HUF 22,300
Book
Facial massage (face, neck, cleavage)
Facial massage (face, neck, cleavage)
30 min

Ez a kezelés olyan Vendégek számára ajánlott, akik szeretnének kikapcsolódni, relaxálni és egyben hatóanyag bombát adni bőrüknek. Ezáltal a bőr felfrissül, feltöltődik és a mosoly barázdák elhalványodnak.Kezelés menete:Letisztítás arctejjel, arcradírozás, tonizálás, arc-nyak-dekoltázs masszázs és végezetül a bőrtípusnak megfelelő arckrém bemasszírozása.

from HUF 12,500
Book
Facial massage (revitalizing)
40 min
from HUF 12,500
Book
Facial massage with active substance (face, neck, cleavage)
40 min

Ez a kezelés olyan Vendégek számára ajánlott, akik szeretnének kikapcsolódni, relaxálni és egyben egy plusz hatóanyag bombát adni bőrüknek. Ezáltal a bőr felfrissül, feltöltődik és a mosoly barázdák elhalványodnak.Kezelés menete:Letisztítás arctejjel, arcradírozás, tonizálás, arc-nyak-dekoltázs masszázs és végezetül a bőrtípusnak megfelelő arckrém bemasszírozása.

from HUF 12,500
Book
Facial cleansing (up to 14 years)
90 min
from HUF 17,900
Book
Facial cleansing (40+)
120 min
from HUF 22,300
Book
Facial cleansing (for mature skin)
120 min
from HUF 22,300
Book
Facial cleansing (nurturing)
120 min
from HUF 22,300
Book
Facial cleansing with massage
Facial cleansing with massage
120 min

Bőrünk problémái mögött számos ok húzódhat, stressz, hormonális változások, egészségtelen életmód. Rendszeres kozmetikus által végzett arctisztítás során a bőr faggyútermelődése csökken, így a mitesszerek, pattanások képződése is visszább esik! Továbbá az otthoni arcápolási csomag használata is nagyban hozzájárul, hogy problémamentessé váljon a bőrfelszín. A megfelelő professzionális termék kiválasztásában segítséget nyújtok. A személyre szabott kezelés folyamata Első körben felmérem bőröd állapotát, megbeszéljük életmódodat, Hasznos tanácsokkal látlak el arra vonatkozóan, hogyan javíthatod bőröd állapotát Amennyiben bőrödet kezelhetőnek állapítom meg, sor kerül az arctisztításra Arctisztítás folyamata Artisztítás, mely által bőröd új erőre kap Első lépés az alapos letisztítás, majd bőrradírozás Ezután tonizálom, majd felpuhítom a bőrt Ezután kerül sor a mélytisztításra, melyet egy kellemes arc-nyak-dekoltázsmasszázs kísér Tisztítás után a fertőtlenítés következik Amennyiben bőrödet kezelhetőnek állapítom meg, sor kerül az arctisztításra A bőr minél gyorsabb regenerációja érdekében összehúzó pakolást kapsz Utolsó lépésként pedig egy bőrtípusnak megfelelő krémet helyezek fel

from HUF 22,300
Book
Facial cleansing (up to 18 years)
90 min
from HUF 19,900
Book
Skin renewal treatment
50 min
from HUF 18,900
Book
Express facial
30 min
from HUF 15,500
Book
Filling face treatment
50 min
from HUF 22,300
Book
Facial treatment (tightening)
45 min

Rádiófrekvenciás arcfeszesítés A SPA Rf bipolar fejjel alkalmazott kezelése a legújabb sebészeti beavatkozás nélkül, ránctalanító és bőrfeszesítő eljárás, a teljes arc, a nyak és dekoltázs területén.A rádiófrekvencia elvén működő kezelés tudományosan igazolt beavatkozás, amely hatékony, biztonságos és semmilyen káros mellékhatása nincs.. A rádiófrekvenciás hullámok igen finom kezelőfejjel jutnak a bőr felszínéről az alsó rétegbe, ahol a kollagén rostokat feszesítik, vitalizálják és új kollagénképződést indítanak el.Gyógyulási időre nincs szükség, az enyhe bőrpír vagy kisfokú duzzanat a kezelést követően 2-24 órán belül megszűnik. A páciensek jelentős részénél a kezelést követően azonnali hatás látható: simává, feszessé, vitálissá válik a bőr. Az optimális eredmény 1-2 hetes időközökkel, 3-4 kezelés után érhető el és 18-36 hónapig fejti ki hatását.-Egyéb bőrfiatalító kezeléssel is kombinálható.-A rádiófrekvenciás kezelés a bőr pigmentképződési folyamatait nem befolyásolja.-Nők és férfiak számára egyaránt eredményes.-A kezelés klinikailag igazoltan hatékony, biztonságos és eredményes.A teljes arc kezelése körülbelül 45 perc, az arc egyes területeinek- homlok, szemkörnyék, orca-száj területe, toka, nyak - kezelése körülbelül 20 perc alatt történik.Ellenjavallat:A bőr bármely rosszindulatú előzményerozáceás bőr(hajszálértágulatos)aknés gyulladt bőr esetén,lázas állapot,A bőr krónikus állapota/irritált bőr (csalánkiütés)Rákos előzményTerhességAktív kollagén vagy érbetegségMagas vérnyomás (gyógyszerrel kezelt)Phlebitis, véralvadásBeépített szívritmusszabályozó vagy automata defibrillátor/cardiosverterEgyéb fémimplantátumok, nagyméretű fogászati implantátumMúltbéli vagy jelenlegi immunrendszeri betegség vagy rendellenességeseténTöbbszervi betegség esetén (diabetes, hypertension, szívkoszorúérbetegség, veselégtelenség

from HUF 22,300
Book
Facial treatment with lifting
50 min
from HUF 22,300
Book
Mechanical treatment with electroporation
50 min
from HUF 25,700
Book
Mechanical radio frequency treatment
50 min
from HUF 22,300
Book
Waxing
20 min
from HUF 4,000
Book
Back cleansing
60 min

Ez a kezelés olyan Vendégek számára ajánlott, akiknek a háton zavaróan sok comedo /mitesszer/ és akne /pattanás/ helyezkedik el. A kezelés menete:Letisztítás arctejjel, majd radírozás, tonizálás, felpuhítás gőzöléssel, mélytisztítás, fertőtlenítés Vió készülékkel, pakolás, befejező krém bemasszírozása.

from HUF 20,900
Book
Pregnancy treatment
60 min
from HUF 16,000
Book
Collagen induction treatment
50 min
from HUF 25,700
Book
Led mask treatment
Led mask treatment
50 min

A LED terápia alkalmazása az arckezelésben egy új, modern, fájdalommentes eljárás, a készülék ergonomikus kialakításának köszönhetően tökéletesen követi az arc vonalát, így biztosítva az egységes fény bejutást, a kezelt terület sejtjeinek aktiválását. A LED terápia hatására javul a bőr rugalmassága a nyirokrendszer aktivizálásával a tág pórusok, gyulladások enyhítését érjük el, mindemellett akne problémák kezelésben is hatásos. A kezelés fájdalommentes, kifejezetten jóleső érzéssel párosul. Led Maszk színek A piros fény az öregedési folyamatokat lassítja, ezáltal a ráncok elleni harcban segít. Tökéletes választás egyéb fiatalítő, ránctalanító kezelések után vagy akár egy arcmasszázs után relaxálásra, pihentetésre. A zöld fény gyulladáscöskkentő hatása régóta ismert, továbbá ödémás, duzzadt területek nyugtatása, szemkörüli karikák halványítása. Arc tisztítás után kítűnő fertőtlenítő és bőr nyugtató terápia. A kék fény akne problémák kezelése és zsíros bőr mattítása. Gyulladt akne problémás bőr kezelésében nyújt segítséget a LED kék fényének alkalmazása. Milyen problémákra alkalmazható? Fényét vesztett, fakó bőr helyreállítására Felszíni ráncok halványítására Fáradt bőr vitalizálására Szem körüli sötét karikák halványítására Akne problémák kezelésére Pattanásos, gyulladt bőr nyugtatására, javítására

from HUF 22,300
Book
Mesotherapy (face, neck, cleavage)
75 min
from HUF 44,600
Book
Mesotherapy (face)
Mesotherapy (face)
60 min

Non invazív eljárás, melynek során gépi elektroporáció történik, ezúton juttatunk a bőrbe egy ún. mezo-koktélt, amely 1,5 ml hyaluronsav, 1.5 ml kollagén, 1,5 ml aminosav koncentrátum keverékéből áll, mely biztosítja a látványos és tartós eredményt az arc-és testkezelések során. A kezeléseket maximális biztonsággal és eredménnyel lehet végrehajtani. Maga a kezelés fájdalommentes, a vendégnek lehetősége van arra, hogy egy távkapcsoló segítségével saját maga állíthassa be az intenzitást egészen a bizsergető érzésig.

from HUF 25,700
Book
Mesotherapy (double chin, neck)
50 min
from HUF 18,900
Book
Mesotherapy with pen
60 min

A kollagénindukciós terápia során tulajdonképpen fokozódik a bőr kollagéntermelődése, s az újratermelődő kollagén magasabb vízmegkötő képessége révén az arc újra fiatalossá, üdévé válik.Várható eredmény:az arc kisimul, feltöltődik, a ráncok száma és mélysége jelentősen csökken, a bőr láthatóan élénkebbé és feszesebbé válik. Megoldást kínálunk: tág pórusú bőrre, aknés hegek eltüntetésére, bárányhimlő után maradt besüllyedésekre, apróbb ráncokra, idősödő bőrre.Miért fontos a tűhenger (dermapen) használata?A tűhenger a kezelés során elősegíti az aktív hatóanyagok felszívódását. A tűk mikro-csatornákat nyitnak a bőrben, az aktív hatóanyagok mély felszívódásának elősegítésére. A dermapennel az egész arcot kezeljük. A tűs fejet többször végig vezetjük rajta (nem jár vérzéssel, fájdalommal!). Ezután a bőr természetes regenerációjának köszönhetően beindul a kollagén fokozott termelődése, illetve a hegek, ráncok halványulása, eltűnése. Önálló kezelésként, illetve bármelyik kezelésünkkel kombinálva növeli a kezelések hatékonyságát.Javasolható:elsősorban a ráncok korrekciójára, dehidratáltság, hegek, tág pólusok, petyhüdtség, bőr textúra javítására.Kezelés menete:előzetes bőrvizsgálat, anyajegyek, bőrbetegségek, fertőzések, kizáró okok diagnosztizálása, - további gépi hatóanyag bevitel alkalmazható, - nyugtató, regeneráló arcmaszk alkalmazása, - lehetőség szerint napvédő krém használata a kezelés után 1-2 napig. gyakorisága:hetente, kéthetente, 4-6-8 alkalommal, kúraszerűen.Kontraindikáció /ellenjavallat/:- herpesz, rosacea, aktív gyulladt bőr, bakteriális,gombás, vírusos bőrfertőzés.Figyelmeztetés: a kezelések után 1-2napig kímélni kell a bőrt az erős UV sugárzástól.Ajánlás: további otthoni ápoló krém használata.

from HUF 25,700
Book
Microdermabrasion
60 min

Gyémántfejes, vákuumos bőrradírozást, hámlasztást végzünk vele. A kezelés célja, hogy bőrfiatalítást, a felső, elöregedett hámréteg célzott és ellenőrzött eltávolítását érjük el, az eltávolított felső réteg alatt fiatal, új hámréteg képződését serkentsük.A gyémántfej előnye, hogy szilárdsága miatt a kezelőfejről nem távoznak el apró szilánkok, mint a korábbi kristályporos kezelőgépeknél, így a kezelés kényelmes, kellemes. A mikrodermabráziós eljárás a test bármely területén alkalmazható. Általában már az első kezelések alkalmával javulás mutatkozik, de heti rendszerességgel ismétlése javasolt (5-10 alkalom problémától, bőrtípustól függően), kezdetben kúraszerűen, majd az eredmény fenntartása érdekében ritkábban, de rendszeresen. Valamennyi bőrtípusnál alkalmazható, nem kellemetlen, nem fájdalmas.Milyen problémák esetén alkalmazható?Alkalmas apró ráncok, akne, hegek, pigmentfoltok, terhességi csíkok kezelésére, igénybevett, fáradt arcbőr fiatalítására. A csiszolás után a bőr hatóanyag felvevő képessége megnő, elősegítve az aktív hatóanyagok, ránc elleni krémek bejutását. Ajánlott azoknak a szépülni vágyó hölgyeknek és uraknak, akik a tűszúrásoktól és radikális hámlasztó technikáktól tartanak, azonban fiatalos, szép bőrt szeretnének.

from HUF 18,900
Book
O2-lifting, facial treatment and massage
O2-lifting, facial treatment and massage
60 min

Az oxigén terápiás kezelés során az elektrokozmetikai gép a levegőből 98%-os tisztaságú oxigént állít elő, amely bejut a bőr mélyebb rétegébe. Az eljárás során 2 bar nyomással kerül be a tiszta, sűrített oxigén és a 100%-os orvosi tisztaságú hatóanyag a bőr irha rétegéig. A kezelés során a ráncok feltöltődnek, az arcbőr kisimul, a bőr rugalmasabb, feszesebb lesz, megakadályozza a pigment foltok kialakulását, illetve kezeli a már meglévőket és megköti a szabad gyököket. Fokozza a szövetek regenerálódását, a vérkeringést, elősegíti a sejtanyagcserét, ezáltal mérsékeli a bőr öregedési folyamatainak jeleit. Miért kiemelten fontos ez a kezelés a bőrnek? A magas szintű környezeti hatások, mint az UV-sugárzás, a gyárak- autók által kibocsájtott káros anyagok, a legkondicionálók használata jelentős mértékben elvonják és folyamatosan csökkentik a bőr oxigéntartalmát. Ekkor kialakulnak az idő előtti mimikai ráncok, a gyulladt- pattanásos bőr, a felszíni- mélyrétegi vízhiány a bőrben. Ezért nagyon fontos, hogy pótoljuk arcbőrünk oxigén ellátottságát. Oxigénterápia A kezelés után tapasztalható eredmények Tisztább, egységesebb, hidratált bőr Sejtanyagcsere javulás Halványuló ráncok és finom vonalak Akne kialakulásának megelőzése Öregségi foltok, pigment-foltok halványulása Feszesebb bőr textúra Hamvas, élettel teli, friss bőrkép

from HUF 22,300
Book
O2 lift oxygen facial treatment with massage
60 min
from HUF 31,900
Book
Radio Frequency Facial Tightening '60
Radio Frequency Facial Tightening '60
60 min

A rádiófrekvencia elvén működő kezelés tudományosan igazolt beavatkozás, amely hatékony, biztonságos és semmilyen káros mellékhatása nincs. A rádiófrekvenciás hullámok igen finom kezelőfejjel jutnak a bőr felszínéről az alsó rétegbe, ahol a kollagén rostokat feszesítik, vitalizálják és új kollagénképződést indítanak el. Gyógyulási időre nincs szükség, az enyhe bőrpír vagy kisfokú duzzanat a kezelést követően 2-24 órán belül megszűnik. A páciensek jelentős részénél a kezelést követően azonnali hatás látható: simává, feszessé, vitálissá válik a bőr. Az optimális eredmény 1-2 hetes időközökkel. Egyéb bőrfiatalító kezeléssel is kombinálható. A rádiófrekvenciás kezelés a bőr pigmentképződési folyamatait nem befolyásolja. Nők és férfiak számára egyaránt eredményes. A kezelés klinikailag igazoltan hatékony, biztonságos és eredményes. A teljes arc kezelése körülbelül 45 perc Az arc egyes területeinek- homlok, szemkörnyék, orca-száj területe, toka, nyak - kezelése körülbelül 20 perc alatt történik.

from HUF 22,300
Book
Eyebrow plucking and shaping
20 min

Ennél a szolgáltatásnál a Vendég igényeinek megfelelően és a kozmetikus szakember tanácsainak megbeszélése után kerül sor a szemöldök igazítására.

from HUF 6,900
Book
Eyebrow lamination
60 min

Az egyik legújabb szemöldök formázási trend, ami világszerte kezd népszerűvé válni.?A szemöldök laminálás technikájával beállíthatjuk a rakoncátlan szőrszálakat, ezáltal dús és tökéletesen fésült szemöldököt kaphatunk végeredményül. ?A szolgâltatás körülbelül 30 percet vesz igénybe, plusz a szemöldök formázàsa-festése.✌️ Az eljárás során a letisztított szemöldökre felviszem a gumis ragasztót. ??Mindeközben egy kis fesû segítségével beállítom a kívánt szemöldök szálazàsi irányt. ?Ezután felkerül a lamináló gél, melynek hatására szálak formázàsra kerülnek. ?Következő lépésként a fixáló zselé segítségével, visszazárásra kerül a szemöldök szálak szerkezete, ezzel tartóssá téve a hatást. ?Utána a hidratáló szérum garantálja a megfelelő ápolást. ✌️A technika során a szemöldök szálak nem törnek el és nem károsodnak. ☝️A kezelés végeredménye egy dúsabb, esztétikus és rendezett, tökéletesen fésült szemöldök, akár 1,5 hónapon keresztül.? Fontos❗️ A laminálás tartósságának biztosítása érdekében 48 órán keresztül ne érje víz a szemöldököt❗️Szükség esetén reggelente érdemes formára fésülni a szálakat egy szemöldök kefe segítségével.

from HUF 13,500
Book
Eyelash and eyebrow tinting
40 min
from HUF 6,900
Book
Eye Brow tinting
20 min
from HUF 3,500
Book
Eyelash tinting
30 min
from HUF 3,500
Book
Hair removal - face
30 min
from HUF 4,600
Book
Hair removal - bikini area
20 min
from HUF 13,500
Book
Hair removal - thighs
30 min
from HUF 5,200
Book
Hair removal - gentleman - back
30 min
from HUF 7,900
Book
Hair removal - chest (gentlemen)
30 min
from HUF 7,200
Book
Hair removal - abs
25 min
from HUF 6,200
Book
Hair removal - back, shoulder, neck
40 min
from HUF 8,300
Book
Hair removal - underarm
20 min
from HUF 4,200
Book
Hair removal - arm
30 min
from HUF 4,200
Book
Hair removal - leg up to knees
25 min
from HUF 5,300
Book
Hair removal - whole leg
50 min
from HUF 7,900
Book
Hair removal - eyebrow
20 min
from HUF 3,500
Book
Hyaluron plastic surgery without injection

80 min

Hyaluron Pen Ajak- és ráncfeltöltés orvosi hyaluronsavval 6-8 hónapra, tű nélkül Hyaluron Pen ajakfeltöltés kezelés A Hyaluron Pen egy forradalmian új, non-invazív eljárásról, amely során tűszúrás nélkül érjük el a kívánt hatást. A kezelés alkalmával a Hyaluron Pen nagy nyomás hatására keresztkötésű hyaluronsavat juttat a bőr retikuláris rétegébe, egy apró ponton keresztül. KIEMELTEN fontos megemlíteni, hogy pontosan ugyanolyan hyaluronsav kerül felhasználásra, mint a tűszúrásos opciónál, amelyet az orvosok végeznek. A Hyaluron Pen és a hyaluronsav EU Certifikációval rendelkezik, így maximálisan megbízható és biztonságos az eljárás. Miért pont a Hyaluron Pen kezelést válaszd? Telt és dús ajkak a kezelést követően Egyenletesebb hyaluronsav eloszlás a bőr mélyebb rétegeiben A hyaluronsav létfontosságú a kollagén megújulásához, termelődéséhez Ellenőrzött anyag és eszköz, amely hozzájárul a biztonságos kezeléshez A felhasznált töltőanyag megegyezik az orvosok által alkalmazott hyaluronsavval A kezelés után nyugodtan folytatható a megszokott kerékvágás Nincs tűszúrás és kellemetlen fájdalomérzet Egy kezelés akár 6-8 hónap tartósságú is lehet Az eljárás hatása TERMÉSZETES

from HUF 52,800
Book
Mesotherapy without needle
Mesotherapy without needle
50 min

Non invazív eljárás, melynek során gépi elektroporáció történik, ezúton juttatunk a bőrbe egy ún. mezo-koktélt, amely 1,5 ml hyaluronsav, 1.5 ml kollagén, 1,5 ml aminosav koncentrátum keverékéből áll, mely biztosítja a látványos és tartós eredményt az arc-és testkezelések során. A kezeléseket maximális biztonsággal és eredménnyel lehet végrehajtani. Maga a kezelés fájdalommentes, a vendégnek lehetősége van arra, hogy egy távkapcsoló segítségével saját maga állíthassa be az intenzitást egészen a bizsergető érzésig.

from HUF 25,700
Book
Ultrasound with active serum
40 min
from HUF 10,500
Book
swedish massage '60
60 min
from HUF 15,900
Book
Swedish massage 90'
90 min
from HUF 18,000
Book
swedish massage '120
120 min
from HUF 24,000
Book
Swedish massage back
45 min
from HUF 14,900
Book
Swedish Massage Shoulder/Neck/Back 30'
30 min
from HUF 8,900
Book
Fat Breakdown '60
60 min
from HUF 35,000
Book
Radio Frequency Tightening / fat breaking '30
Radio Frequency Tightening / fat breaking '30
30 min

Fokozatosan melegíti fel a bőr egyes rétegeit, hogy cseppfolyósítsa a zsírsejtben lévő anyagokat -csökkentve annak térfogatát - újratermelődésre serkentse a kollagénrostokat, feszesítve a kötőszövetet, élénkítse a keringést, elősegítve a salakanyagok távozását a kiválasztó rendszeren keresztül. A helyi kezelés 30-90 percig tart, hetente egyszer javasolt. Kúraszerűen 6-8 kezelés nagyon látványos. Az UNIFORM kezelőfejjel fokozzuk a kezelés hatását, mivel egyszerre végezzük a zsírsejtek elfolyósítását, és a mechanikus nyirokmasszázst. Kezeléseink hatékonysága nagyban függ a naponta elfogyasztott víz mennyiségétől! Az ajánlott mennyiség testsúlykilogrammonként 40 cl (60 kg-s embernek 2,4 liter).

from HUF 29,000
Book
Body Treatment (Male)
60 min
from HUF 31,000
Book
Fat Breakdown '15
40 min
from HUF 20,000
Book
Fat Breakdown '30
Fat Breakdown '30
60 min

Testkezeléseinkkel a tudomány legmodernebb eszközeit felhasználva szeretnénk vendégeinket hozzásegíteni a kívánt eredmény eléréséhez. Gépeink és módszereink fájdalommentesen, sebészeti beavatkozás nélkül lehetőséget adnak a természetes formák megőrzésére.A kavitációs hanghullámok terjedésének hatása mikrobuborékok kialakulásához vezet a sejtközötti folyadéktérben. A buborékokban létrejövő, egyre erősödő nyomás azok szétrobbanásához vezet. Ez a robbanás a nagyon gyenge, a zsírsejteket körülvevő törékeny membránok (hártyák) törését okozza, így elősegítve a felesleges zsír távozását, mely a nyirokrendszer segítségével vizelettel kiürül szervezetünkből.20, illetve 30 perces kezelések végezhetők, tenyérnyi területen maximum 10 percig. Nyirokkeringés fokozása szükséges! Fontos a kezelés előtt fél-egy órával fél liter vizet meginni!Kinek a számára javasoljuk a fókuszált ultrahanggal működő kavitációs technológiát?Már számos diétát kipróbált, de az eredmény nem volt kielégítő, mert valamely testrészén még mindig maradtak nemkívánatos zsírpárnák.Amennyiben bármelyik testrészén felesleges zsírpárna található.Cellulit problémával küzd és keresi a megfelelő megoldást.Azon dolgozik, hogy testének körmérete csökkenjen.Bőre megereszkedett és szeretné feszesíteni.Szeretné narancsbőrét simává tenni.Az a célja, hogy szép alakja legyen, amelyre büszke lehet.Kisebb méretű ruhákat hordana.Kezelhető testrészek:csípő, derék, has, fenék, comb, vádli és kar.Alakjának formálásához 4-6 hetes kezelést javaslunk heti 1 alkalommal, annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményt tudjuk elérni. A kezelés biztonságos, fájdalommentes és hosszan tartó eredményt garantál.Ellenjavallatok:magas koleszterinszint,előrehaladott cukorbetegség,fogamzásgátló spirál,vénás betegségek,érbetegségek,terhesség,keringési rendellenességek esetén.Egyéb tudnivaló:Kezeléseink hatékonysága nagyban függ a naponta elfogyasztott víz mennyiségétől! Az ajánlott mennyiség: testsúlykilogrammonként 40 cl (60 kg-s embernek…

from HUF 23,900
Book
Body Wrapping (30)
30 min

Testkezeléseinkkel a tudomány legmodernebb eszközeit felhasználva szeretnénk vendégeinket hozzásegíteni a kívánt eredmény eléréséhez. Módszereink fájdalommentesen, sebészeti beavatkozás nélkül lehetőséget adnak a természetes formák megőrzésére. Az eljárás - az aromaterápia és a kompresszió kombinációja - kipasszírozza a sejtekből a sejtközötti térbe a salakanyagokat, amelyek a kiválasztó rendszeren keresztül távoznak. A vendéget egy speciális fahéjas-algás krémmel bekenjük, majd egy növényi alapú \

from HUF 14,900
Book
Eyelash lifting
50 min
from HUF 13,500
Book
1D Eyelash extensions
120 min
from HUF 21,900
Book
1D eyelash extensions (between 14-21) days
120 min
from HUF 17,900
Book
1D eyelash extensions (between 21-28) days
120 min
from HUF 21,900
Book
Multi-D Technology
Multi-D Technology
120 min

A legkényelmesebb műszempillákra vágyik?Amennyiben a válasza igen, akkor válassza a Multi-D technológiával kialakított volume szempillákat. Az ideig- óráig tartó tincses és soros műszempillák ideje lejárt. Térjen át a 3/4 D-s műszempilla applikációról a legmodernebb eljárásra. Szeretne még dúsabb, sőt extrém sűrűségű, még selymesebb tapintású, még természetesebb hatást nyújtó, még komfortosabb érzetű műszempillát viselni?Itt a lehetőség!Magyaroszágon az elsők között az Pozsonyi Beauty Centerben vehető igénybe a szolgáltatás!A Max2Originale megalkotta a Tiara és Wave Multi D műszempillákat, melyek ultrakönnyűek, természetes hatásúak, viseletük könnyű és felhelyezésük gyors. Próbálja ki Ön is elsők között ezt az új generációs, minden eddiginél korszerűbb és kíméletesebb, tartós viseletet jelentő műszempillát! A Multi D pilla természetes hatását annak köszönheti, hogy szálai élethűen megfelelnek a természetes pillasor különböző hosszúságainak.Tartóssága általában 1 hónap, mely nagymértékben függ a vendég szempilláinak természetes növekedési ciklusától és viselőjének gondosságától a pillák ápolását, kezelését illetően.Viselése során a saját pilla nem sérül, kérésre bármikor könnyen leoldható az erre a célra kifejlesztett ragasztóeltávolító krémes leoldóval.A kezelés ideje: 1,5-2 óraA műszempilla felhelyezés ellenjavallatai:kontaklencsét használó vendégek esetében vegyük ki a lencsét a felhelyezés időtartama alattNem alkalmazható a kezelés az alábbi eseteben:a szem fertőzéses, daganatos és egyéb megbetegedései esetén, valamint ezek kezelési ideje alatt,szemműtét után 6 hónapig ,a műszempilla felhelyezés során használt anyagokra való allergia,klausztrofóbia és epilepszia esetén. Utóápolási tanácsok: A felhelyezést követő 24 órában ne érje víz a szempillákat. Kerülje a nagyobb hőhatást, mint a gőzfürdő vagy szauna. Ne folyassa a zuhany alatt közvetlenül a szemeire a vizet. Ne aludjon arccal lefelé. Úszáshoz használjon védőszemüveget. Ne dörzsölje a szemeit vagy húzza ki…

from HUF 29,900
Book
4D (volume) full set eyelash extension
4D (volume) full set eyelash extension
120 min

Gold Lashes 4D műszempilla választék:A 4D műszempillák felhelyezése estében háromféle meghatározó tényezőről beszélhetünk, úgy mint a vastagság, az ív és a hossz. A vastagság kiválasztása a legfontosabb. Mindennapokra, különleges alkalmakra, fellépésekre, esküvőre.Mennyire tartós, biztonságos a 4D műszempilla?A szempillahosszabbítás tartóssága 1-2 hónap, de maximum a saját pillák élettartamáig terjed. Viselése során a saját pilla nem sérül, kérésre bármikor könnyen leoldható az erre a célra kifejlesztett ragasztóeltávolító géllel. A ragasztó maga a bőrrel nem érintkezik, így allergiakeltő kockázata minimális. Különösen érzékeny szem esetén speciális orvosi ragasztó használatával kizárható az allergiás reakció.A Gold Lashes szalonok a legkorszerűbb technológiával és eszközökkel végeznek szempilla-hosszabbítást. Ezen technológia talán a legbiztonságosabb, az alkalmazott anyagok és termékek bevizsgáltak, kivétel nélkül rendelkeznek a szükséges OÉTI engedéllyel.Milyen szempillát válasszon?A személyes konzultáció alkalmával az egyéni szempilla adottágokat figyelembe vesszük, átbeszéljük, hogy mit szeretne reggelente a vendég a tükörben látni és hogy mi az, ami megvalósítható. Így a GOLD LASHES 4D szempilla-építés a lehetőségek és az igények találkozsával valósul meg.A felhelyezés folyamata:A szempilla-hosszabbítás első lépése a konzultáció, melynek során megbeszéljük milyen színű, vastagságú és hosszúságú műszempillákat helyezünk fel. A szempillák és a szemkörnyék alapos megtisztítása után, korszerű zselés hidratáló és nyugtató párnácskákat helyezünk a szem alá. A műszempillákat speciális ragasztóval szálanként illesztjük saját szempillákhoz, így elkerüljük az összetapadást és a természetellenes megjelenést. Egy szemnél többféle hosszúságú műszempilla kerül felhelyezésre, ügyelve arra, hogy a pillasor a legtermészetesebb hatást keltse. A tartós műszempilla tökéletesen egybeolvad a saját pillával, arányosan meghosszabbítja, dúsítja és követi annak ívét. Szemenként kb.…

from HUF 25,900
Book
4D (volume) infill in 2 weeks
120 min
from HUF 17,900
Book
4D (volume) infill in 3 weeks
120 min
from HUF 20,900
Book
4D (volume) infill in 4 weeks
120 min
from HUF 25,900
Book
Eyelash extension removal
30 min
from HUF 6,500
Book
Underarm + full bikini
30 min
from HUF 22,000
Book
Lower leg
30 min

100.000 Ft-os keretösszeget 50.000 Ft-ért meg tud vásárolni!IPL villanófényes technikával történik a kezelés. A villanófényes tartós szőrtelenítés technológia lényege a fény hőenergiájának hasznosítása. Ezt gépünk a szelektív photothermolízis útján fejti ki, vagyis a villanás hatására a széles spektrumú, intenzíven pulzáló fény, a bőrünk, szőrünk színét adó festékvegyületben - a melaninban nyelődik el. A végleges szőrtelenítő gép által kibocsátott fényenergia átalakul hőenergiává. A melanin a hőt leadja a szőrt képző mátrix sejteknek, melyek ennek hatására elroncsolódnak, azaz a fehérjéik kicsapódnak. Ennek következtében a szőrök kihullnak és nem nőnek vissza. Mindeközben a környező szövetek nem hevülnek fel, és nem sérülnek meg. A tartós szőrtelenítés kezelés sorozata, akkor lehet hatékony, ha ismerjük a szőr növekedési ciklusát. Növekedési fázisban levő szőrt lehet véglegesen kiirtani, mert aktívak a mátrix sejtek. testkezeles clip image034Ha a növekedési fázisban lévő szőrszálat, a megfelelő villanófényes energiával levillantjuk, akkor szinte biztos, hogy a szőrtüsző tartósan megsemmisül, ez a végleges szőrtelenítés. Orvosilag megállapított tény, hogy a növekedési fázis 3-4 hetente, háton 6 hetente ismétlődik. A többi szőrszál, amíg nem kerül a növekedési fázisba, fokozatosan puhul, vékonyodik, világosodik. A végleges szőrtelenítés kezeléssorozat végén a szőrtüszők 80-90 %-a károsodik.. A beépített hűtőrendszernek köszönhetően a kezelés csak apró kellemetlenséggel jár, szinte fájdalommentes. testkezeles clip image036A tartós szőrtelenség eléréséhez, alkattól és testtájéktól függően 3-6 kezelésre van szükség. A kezelések közötti eltelt időszak 3-6 hét (a teljes szőrnövekedési ciklus lefedése miatt).Egy 5 kezelésből álló szőrtelenítés, 5 hetes periodikussággal számolva fél év. Amennyiben a nyári szezonra szeretné befejezni kezelését, úgy azt már télen meg kell kezdenie. Természetesen vannak olyan testtájékok, ahol a teljes szőrzet 65%-a van növekedési fázisban,…

from HUF 15,000
Book
Mustache
10 min

from HUF 6,000
Book
Underarm
Underarm
20 min

IPL villanófényes technikával történik a kezelés. A villanófényes tartós szőrtelenítés technológia lényege a fény hőenergiájának hasznosítása. Ezt gépünk a szelektív photothermolízis útján fejti ki, vagyis a villanás hatására a széles spektrumú, intenzíven pulzáló fény, a bőrünk, szőrünk színét adó festékvegyületben - a melaninban nyelődik el. A végleges szőrtelenítő gép által kibocsátott fényenergia átalakul hőenergiává. A melanin a hőt leadja a szőrt képző mátrix sejteknek, melyek ennek hatására elroncsolódnak, azaz a fehérjéik kicsapódnak. Ennek következtében a szőrök kihullnak és nem nőnek vissza. Mindeközben a környező szövetek nem hevülnek fel, és nem sérülnek meg. A tartós szőrtelenítés kezelés sorozata, akkor lehet hatékony, ha ismerjük a szőr növekedési ciklusát. Növekedési fázisban levő szőrt lehet véglegesen kiirtani, mert aktívak a mátrix sejtek. testkezeles clip image034Ha a növekedési fázisban lévő szőrszálat, a megfelelő villanófényes energiával levillantjuk, akkor szinte biztos, hogy a szőrtüsző tartósan megsemmisül, ez a végleges szőrtelenítés. Orvosilag megállapított tény, hogy a növekedési fázis 3-4 hetente, háton 6 hetente ismétlődik. A többi szőrszál, amíg nem kerül a növekedési fázisba, fokozatosan puhul, vékonyodik, világosodik. A végleges szőrtelenítés kezeléssorozat végén a szőrtüszők 80-90 %-a károsodik.. A beépített hűtőrendszernek köszönhetően a kezelés csak apró kellemetlenséggel jár, szinte fájdalommentes. testkezeles clip image036A tartós szőrtelenség eléréséhez, alkattól és testtájéktól függően 3-6 kezelésre van szükség. A kezelések közötti eltelt időszak 3-6 hét (a teljes szőrnövekedési ciklus lefedése miatt).Egy 5 kezelésből álló szőrtelenítés, 5 hetes periodikussággal számolva fél év. Amennyiben a nyári szezonra szeretné befejezni kezelését, úgy azt már télen meg kell kezdenie. Természetesen vannak olyan testtájékok, ahol a teljes szőrzet 65%-a van növekedési fázisban, így az egyszeri beavatkozás során, már 60-65%-os eredményt…

from HUF 9,000
Book
Chin
20 min

100.000 Ft-os keretösszeget 50.000 Ft-ért meg tud vásárolni!IPL villanófényes technikával történik a kezelés. A villanófényes tartós szőrtelenítés technológia lényege a fény hőenergiájának hasznosítása. Ezt gépünk a szelektív photothermolízis útján fejti ki, vagyis a villanás hatására a széles spektrumú, intenzíven pulzáló fény, a bőrünk, szőrünk színét adó festékvegyületben - a melaninban nyelődik el. A végleges szőrtelenítő gép által kibocsátott fényenergia átalakul hőenergiává. A melanin a hőt leadja a szőrt képző mátrix sejteknek, melyek ennek hatására elroncsolódnak, azaz a fehérjéik kicsapódnak. Ennek következtében a szőrök kihullnak és nem nőnek vissza. Mindeközben a környező szövetek nem hevülnek fel, és nem sérülnek meg. A tartós szőrtelenítés kezelés sorozata, akkor lehet hatékony, ha ismerjük a szőr növekedési ciklusát. Növekedési fázisban levő szőrt lehet véglegesen kiirtani, mert aktívak a mátrix sejtek. testkezeles clip image034Ha a növekedési fázisban lévő szőrszálat, a megfelelő villanófényes energiával levillantjuk, akkor szinte biztos, hogy a szőrtüsző tartósan megsemmisül, ez a végleges szőrtelenítés. Orvosilag megállapított tény, hogy a növekedési fázis 3-4 hetente, háton 6 hetente ismétlődik. A többi szőrszál, amíg nem kerül a növekedési fázisba, fokozatosan puhul, vékonyodik, világosodik. A végleges szőrtelenítés kezeléssorozat végén a szőrtüszők 80-90 %-a károsodik.. A beépített hűtőrendszernek köszönhetően a kezelés csak apró kellemetlenséggel jár, szinte fájdalommentes. testkezeles clip image036A tartós szőrtelenség eléréséhez, alkattól és testtájéktól függően 3-6 kezelésre van szükség. A kezelések közötti eltelt időszak 3-6 hét (a teljes szőrnövekedési ciklus lefedése miatt).Egy 5 kezelésből álló szőrtelenítés, 5 hetes periodikussággal számolva fél év. Amennyiben a nyári szezonra szeretné befejezni kezelését, úgy azt már télen meg kell kezdenie. Természetesen vannak olyan testtájékok, ahol a teljes szőrzet 65%-a van növekedési fázisban,…

from HUF 9,000
Book
Forearm

from HUF 14,000
Book
Whole leg (shin+thighs+foot+toes)
60 min
from HUF 38,000
Book
Whole leg (shin + thighs)

from HUF 33,000
Book
Thighs

Type

Small bikini line
15 min
from HUF 11,000
Book
Whole bikini area + butt area
30 min
from HUF 35,000
Book
Sideburns

from HUF 7,000
Book
Bikini zone

from HUF 21,000
Book
Back

Whole arm

from HUF 19,000
Book
Whole leg
50 min

100.000 Ft-os keretösszeget 50.000 Ft-ért meg tud vásárolni!

from HUF 35,000
Book
Upper arm
20 min

100.000 Ft-os keretösszeget 50.000 Ft-ért meg tud vásárolni!

from HUF 11,000
Book
Abdominal

Abdominal line 10cm wide

from HUF 8,000
Book
Abdominal line 4cm wide

Underarm + bikini line
30 min
from HUF 16,000
Book
Hands and fingers
15 min
from HUF 7,000
Book
Feet and toes
10 min
from HUF 6,000
Book
Chest

from HUF 12,000
Book
Whole bikini area
15 min
from HUF 15,000
Book
Whole arm (hands + fingers)
50 min
from HUF 24,000
Book
Consultation
30 min

A konzultáció összege a sminktetoválás árából levonásra kerül.

from HUF 10,000
Book
Eyebrow tattoo (permanent make-up)
120 min
from HUF 120,000
Book
Lip Contour with full shading (tattoo)
Lip Contour with full shading (tattoo)
120 min

Szeretne időt spórolni a sminkeléssel reggelente vagy egy rendezvény előtt? Ajka természetes kontúrvonala már a múlté? Szája színe fakóvá vált?Szeretne teltebb ajkakat?Mi lehet a megoldás? A sminktetoválás…. . . nem kell attól tartani, hogy olyannyira hangsúlyossá válik a száj, hogy csaknem művi hatást kelt. Mottóm és véleményem is egyben az, hogy fő a természetesség! Napjainkban a legjobban kedvelt technika a satíros ajaktetoválás, amely teljesen természetes hatást kelt.DE nézzük sorba, milyen lehetőségek is állnak rendelkezésünkre:Szájkontúr A ’90-es évek során nagy teret hódított, de ma már önmagában nem divat. Túlságosan hangsúlyossá és esztétikailag előnytelenné teszi az arcot. Viszont korunk nagy trendje az ajakkontúr satírral, ahol a kontúrvonal és a satír egy természetesen csodás rúzsozott hatást nyújt.SzájsatírKétféle szájsatírozási technikát különböztetünk meg. Létezik a félsatírozás és a teljes satírozás módszere. A teljes satíros szájtetoválási eljárás kontúr nélküli teljes satírozás, amellyel enyhén rúzsozott hatás kelthető. Férfi szemnek kifürkészhetetlen, hogy kedvese ajka rúzsozott e vagy sminktetoválást visel. A sminktetoválás menete: A sminktetoválás letisztítással kezdődik, majd fertőtlenítem a bőrt egy speciális bőrfertőtlenítővel és érzéstelenítem. Ezután berajzolom a konzultáció során kiválasztott formát. A közösen kiválasztott pigmentet tartalmazó tetoválógép segítségével előkarcolom a bőrt. Ez a rövid folyamat a megbeszélt forma pontos követését célozza. Az előkarcolt területre professzionális érzéstelenítőt viszek fel újra, amennyiben szükséges. A tetoválás elkészültével fertőtlenítem a területet és a megfelelő utóápolóval kenem be a bőrt. Zárásképpen megbeszéljük a tetoválás otthoni ápolásának lépéseit. Majd egy hónap múlva korrekció következik.A sminktetoválás ellenjavallatai: kezelendő terület akut gyulladása, patológiai kórképek (scleroderma, tumor, lupus, haematoma), keloid hajlam, a kezelendő felület aktív allergiás tünete vagy…

Price on request
Book
Lower eyelash contour highlight (tattoo)
60 min

A női nem számára ajánlott tetoválási módszer, mert minden nap kontúrozzuk szemünket, kevesen tudjuk megrajzolni szimmetrikusan a szemkontúrt, ezzel bíbelődünk a legtöbbet a reggeli sminkelésnél, szemünk érzékeny és könnyezésre hajlamos is lehet, a reggel elkészített, kontúrvonal gyorsan a múlté válhat vagy elmosódhat, szeretjük, ha hangsúlyozva van szemünk, így kiváló megoldás lehet a szemkontúr tetoválás!Fájdalom? Mára a múlté!Ehelyett . . . a szempillatövek dús hatást keltenek, a lélek tükre fantasztikusan magára vonzza a tekinteteket, a reggeli készülődés idejét megspórolhatja, mert az időnél nincs nagyobb kincs.Kell ennél több?A szemhéj tetoválás fajtái:Szempillatő sűrítő szempillatő tetoválás: Szolidan hangsúlyozza a szemek szépségét. Ajánlott a természetes irányvonalat követő fiatalok és idősek számára egyaránt, illetve azoknak, akik egy kisebb változással szeretnék feldobni tekintetüket. Közkedvelt színek a fekete és a barna. Előbbi kék-, illetve zöldszemű, utóbbi barna szemű Hölgyek számára ajánlatos.Fontos tudnivaló!A régről elterjedt hiedelmekkel szemben a tetoválás közbeni fájdalom igen csekély és az utána keletkező duzzanat mértéke is kisebb. Remegős szemhéj esetén sem kell aggódni, mivel a kéz ujjai feszesen tudják tartani a szemhájat bármiféle probléma nélkül. Szemhéj tetoválás közben a Vendég csukva van, így nem kell tartani a komplikációktól. Minden szemet ajánlatos kiemelni, egyedi elképzeléstől függően. A sminktetoválás menete: A sminktetoválás letisztítással kezdődik, majd fertőtlenítem a bőrt egy speciális bőrfertőtlenítővel és érzéstelenítem. Ezután berajzolom a konzultáció során kiválasztott formát. A közösen kiválasztott pigmentet tartalmazó tetováló gép segítségével előkarcolom a bőrt. Ez a rövid folyamat a megbeszélt forma pontos követését célozza. Az előkarcolt területre professzionális érzéstelenítőt viszek fel újra, ha szükséges. Amíg az egyik szemöldököt tetoválom, addig a másikat folyamatos érzéstelenítéssel előkészítem. A tetoválás…

from HUF 70,000
Book
Upper eyelid contour (tattoo)
Upper eyelid contour (tattoo)
80 min

A női nem számára ajánlott tetoválási módszer, mert minden nap kontúrozzuk szemünket, kevesen tudjuk megrajzolni szimmetrikusan a szemkontúrt, ezzel bíbelődünk a legtöbbet a reggeli sminkelésnél, szemünk érzékeny és könnyezésre hajlamos is lehet, a reggel elkészített, kontúrvonal gyorsan a múlté válhat vagy elmosódhat, szeretjük, ha hangsúlyozva van szemünk, így kiváló megoldás lehet a szemkontúr tetoválás!Fájdalom? Mára a múlté!Ehelyett . . . a szempillatövek dús hatást keltenek, a lélek tükre fantasztikusan magára vonzza a tekinteteket, a reggeli készülődés idejét megspórolhatja, mert az időnél nincs nagyobb kincs.Kell ennél több?A szemhéj tetoválás fajtái:Felső szemhéj tetoválás: Magában foglalja a szempilla sűrítést és a szemformához illő kontúrvonal kialakítását. Ezt a típust lehet alsó kontúrvonallal is alkalmazni, a szem adottságainak megfelelően. A legkedveltebb színek a fekete, a szürke és a barna árnyalatai.Fontos tudnivaló!A régről elterjedt hiedelmekkel szemben a tetoválás közbeni fájdalom igen csekély és az utána keletkező duzzanat mértéke is kisebb. Remegős szemhéj esetén sem kell aggódni, mivel a kéz ujjai feszesen tudják tartani a szemhájat bármiféle probléma nélkül. Szemhéj tetoválás közben a Vendég csukva van, így nem kell tartani a komplikációktól. Minden szemet ajánlatos kiemelni, egyedi elképzeléstől függően. A sminktetoválás menete: A sminktetoválás letisztítással kezdődik, majd fertőtlenítem a bőrt egy speciális bőrfertőtlenítővel és érzéstelenítem. Ezután berajzolom a konzultáció során kiválasztott formát. A közösen kiválasztott pigmentet tartalmazó tetováló gép segítségével előkarcolom a bőrt. Ez a rövid folyamat a megbeszélt forma pontos követését célozza. Az előkarcolt területre professzionális érzéstelenítőt viszek fel újra, ha szükséges. Amíg az egyik szemöldököt tetoválom, addig a másikat folyamatos érzéstelenítéssel előkészítem. A tetoválás elkészültével fertőtlenítem a területet és a megfelelő utóápolóval kenem be a bőrt.…

from HUF 80,000
Book
Upper eyelash contour highlight (tattoo)
60 min

A női nem számára ajánlott tetoválási módszer, mert minden nap kontúrozzuk szemünket, kevesen tudjuk megrajzolni szimmetrikusan a szemkontúrt, ezzel bíbelődünk a legtöbbet a reggeli sminkelésnél, szemünk érzékeny és könnyezésre hajlamos is lehet, a reggel elkészített, kontúrvonal gyorsan a múlté válhat vagy elmosódhat, szeretjük, ha hangsúlyozva van szemünk, így kiváló megoldás lehet a szemkontúr tetoválás!Fájdalom? Mára a múlté!Ehelyett . . . a szempillatövek dús hatást keltenek, a lélek tükre fantasztikusan magára vonzza a tekinteteket, a reggeli készülődés idejét megspórolhatja, mert az időnél nincs nagyobb kincs.Kell ennél több?A szemhéj tetoválás fajtái:Felső szempillatő sűrítő tetoválás: Szolidan hangsúlyozza a szemek szépségét. Ajánlott a természetes irányvonalat követő fiatalok és idősek számára egyaránt, illetve azoknak, akik egy kisebb változással szeretnék feldobni tekintetüket. Közkedvelt színek a fekete és a barna. Előbbi kék-, illetve zöldszemű, utóbbi barna szemű Hölgyek számára ajánlatos.Fontos tudnivaló!A régről elterjedt hiedelmekkel szemben a tetoválás közbeni fájdalom igen csekély és az utána keletkező duzzanat mértéke is kisebb. Remegős szemhéj esetén sem kell aggódni, mivel a kéz ujjai feszesen tudják tartani a szemhájat bármiféle probléma nélkül. Szemhéj tetoválás közben a Vendég csukva van, így nem kell tartani a komplikációktól. Minden szemet ajánlatos kiemelni, egyedi elképzeléstől függően. A sminktetoválás menete: A sminktetoválás letisztítással kezdődik, majd fertőtlenítem a bőrt egy speciális bőrfertőtlenítővel és érzéstelenítem. Ezután berajzolom a konzultáció során kiválasztott formát. A közösen kiválasztott pigmentet tartalmazó tetováló gép segítségével előkarcolom a bőrt. Ez a rövid folyamat a megbeszélt forma pontos követését célozza. Az előkarcolt területre professzionális érzéstelenítőt viszek fel újra, ha szükséges. Amíg az egyik szemöldököt tetoválom, addig a másikat folyamatos érzéstelenítéssel előkészítem. A tetoválás…

from HUF 70,000
Book
Shaded eyebrows (tattoo)
Shaded eyebrows (tattoo)
90 min

Satíros szemöldök tetoválásAz eljárás során egy határozott kontúrvonallal körülvett tetoválást készítek, amely teljes egészében be van satírozva. Kinek ajánlott?Azoknak, akik . . . szeretik kiemelni szemöldöküket, kedvelik az éles határvonalakat a szemöldök megrajzolásnál, hosszútávú megoldásra vágynak, amely akár 3 év is lehet,A tetoválás után egy hónap elteltével a korrekció során lehet vastagítani, hosszabbítani az adott formán. A sminktetoválás menete: A sminktetoválás letisztítással kezdődik, majd fertőtlenítem a bőrt egy speciális bőrfertőtlenítővel és érzéstelenítem. Ezután berajzolom a konzultáció során kiválasztott formát. A közösen kiválasztott pigmentet tartalmazó tetováló gép segítségével előkarcolom a bőrt. Ez a rövid folyamat a megbeszélt forma pontos követését célozza. Az előkarcolt területre professzionális érzéstelenítőt viszek felújra, ha szükséges. Amíg az egyik szemöldököt tetoválom, addig a másikat folyamatos érzéstelenítéssel előkészítem. A tetoválás elkészültével fertőtlenítem a területet és a megfelelő utóápolóval kenem be a bőrt. Zárásképpen megbeszéljük a tetoválás otthoni ápolásának lépéseit. Majd egy hónap múlva korrekció következik.A sminktetoválás ellenjavallatai: kezelendő terület akut gyulladása, patológiai kórképek (scleroderma, tumor, lupus, haematoma), keloid hajlam, a kezelendő felület aktív allergiás tünete vagy bármilyen bőrbetegség kemoterápia, sugárkezelés esetén nem alkalmazható, anyajegyek esetén 1 cm-es biztonsági területet kell hagyni.Szakorvosi beleegyezés szükséges: Diabetes, Haemophilia, szívbetegség esetén. Bizonyos bőrfüggelékek esetében a tetoválás nem ajánlott, emiatt orvosi konzultáció szükséges.

from HUF 120,000
Book
Lip Contour (tattoo)
Lip Contour (tattoo)
70 min

Szeretne időt spórolni a sminkeléssel reggelente vagy egy rendezvény előtt? Ajka természetes kontúrvonala már a múlté? Szája színe fakóvá vált?Szeretne teltebb ajkakat?Mi lehet a megoldás? A sminktetoválás…. . . nem kell attól tartani, hogy olyannyira hangsúlyossá válik a száj, hogy csaknem művi hatást kelt. Mottóm és véleményem is egyben az, hogy fő a természetesség! Napjainkban a legjobban kedvelt technika a satíros ajaktetoválás, amely teljesen természetes hatást kelt.DE nézzük sorba, milyen lehetőségek is állnak rendelkezésünkre:Szájkontúr A ’90-es évek során nagy teret hódított, de ma már önmagában nem divat. Túlságosan hangsúlyossá és esztétikailag előnytelenné teszi az arcot. Viszont korunk nagy trendje az ajakkontúr satírral, ahol a kontúrvonal és a satír egy természetesen csodás rúzsozott hatást nyújt.A sminktetoválás menete: A sminktetoválás letisztítással kezdődik, majd fertőtlenítem a bőrt egy speciális bőrfertőtlenítővel és érzéstelenítem. Ezután berajzolom a konzultáció során kiválasztott formát. A közösen kiválasztott pigmentet tartalmazó tetoválógép segítségével előkarcolom a bőrt. Ez a rövid folyamat a megbeszélt forma pontos követését célozza. Az előkarcolt területre professzionális érzéstelenítőt viszek fel újra, amennyiben szükséges. A tetoválás elkészültével fertőtlenítem a területet és a megfelelő utóápolóval kenem be a bőrt. Zárásképpen megbeszéljük a tetoválás otthoni ápolásának lépéseit. Majd egy hónap múlva korrekció következik.A sminktetoválás ellenjavallatai: kezelendő terület akut gyulladása, patológiai kórképek (scleroderma, tumor, lupus, haematoma), keloid hajlam, a kezelendő felület aktív allergiás tünete vagy bármilyen bőrbetegség, herpesz, kemoterápia, sugárkezelés esetén nem alkalmazható, anyajegyek esetén 1 cm-es biztonsági területet kell hagyni.Szakorvosi beleegyezés szükséges: Diabetes, Haemophilia, szívbetegség esetén. Bizonyos bőrfüggelékek esetében a tetoválás nem ajánlott, emiatt orvosi konzultáció szükséges.

from HUF 80,000
Book
Lip Contour with half shading (tattoo)
Lip Contour with half shading (tattoo)
90 min

Szeretne időt spórolni a sminkeléssel reggelente vagy egy rendezvény előtt? Ajka természetes kontúrvonala már a múlté? Szája színe fakóvá vált?Szeretne teltebb ajkakat?Mi lehet a megoldás? A sminktetoválás…. . . nem kell attól tartani, hogy olyannyira hangsúlyossá válik a száj, hogy csaknem művi hatást kelt. Mottóm és véleményem is egyben az, hogy fő a természetesség! Napjainkban a legjobban kedvelt technika a satíros ajaktetoválás, amely teljesen természetes hatást kelt.DE nézzük sorba, milyen lehetőségek is állnak rendelkezésünkre:Szájkontúr A ’90-es évek során nagy teret hódított, de ma már önmagában nem divat. Túlságosan hangsúlyossá és esztétikailag előnytelenné teszi az arcot. Viszont korunk nagy trendje az ajakkontúr satírral, ahol a kontúrvonal és a satír egy természetesen csodás rúzsozott hatást nyújt.SzájsatírKétféle szájsatírozási technikát különböztetünk meg. Létezik a félsatírozás és a teljes satírozás módszere. A félsatíros ajaktetoválás lényege, hogy a szájkontúr vonalától befelé haladva halványodik a sminktetoválás színe. Ez az eljárás igen természetes hatást nyújt, a hétköznapokban fel sem tűnik a tetoválás, csak az, hogy maximálisan gyönyörű vonalúak és teltségűek az ajkak.A sminktetoválás menete: A sminktetoválás letisztítással kezdődik, majd fertőtlenítem a bőrt egy speciális bőrfertőtlenítővel és érzéstelenítem. Ezután berajzolom a konzultáció során kiválasztott formát. A közösen kiválasztott pigmentet tartalmazó tetoválógép segítségével előkarcolom a bőrt. Ez a rövid folyamat a megbeszélt forma pontos követését célozza. Az előkarcolt területre professzionális érzéstelenítőt viszek fel újra, amennyiben szükséges. A tetoválás elkészültével fertőtlenítem a területet és a megfelelő utóápolóval kenem be a bőrt. Zárásképpen megbeszéljük a tetoválás otthoni ápolásának lépéseit. Majd egy hónap múlva korrekció következik.A sminktetoválás ellenjavallatai: kezelendő terület akut gyulladása, patológiai kórképek (scleroderma, tumor, lupus, haematoma),…

from HUF 110,000
Book
Microblade eyebrows
Microblade eyebrows
90 min

Szálazott szemöldök tetoválás A legnépszerűbb szemöldök tetoválási módszer, mert a végeredmény kifinomult, elegáns és természetes, a ritkás, aszimmetrikus, balesetből származó hegeket korrigálja, a kapott szemöldök tetoválás tartós megoldás… . . . és egyszerűen félrevezetően hasonlít a valódira!Kinek ajánlom legfőképp?Annak, aki szeretné arca vonásait esztétikailag megemelni, vékonyszálú szemöldökét dúsabbá varázsolni, minden reggel a tökéletes szemöldökét megpillantani a tükörben, idejét megspórolni a rajzolgatással és több időt szánni magára és a körülötte lévőkre, életre kelteni arcát egy sokáig hordott szemöldök után, amely nem a megfelelő formájú, továbbra is a természetességet képviselni.Bővebben A szálazott szemöldök tetoválás minimális fájdalommal járó, fájdalommentes eljárás. Természetessége a különböző szálrendszeri technikákban rejlik, amelyet a Vendég saját szálirányához lehet alakítani, kiegészíteni, dúsítani. A színválasztás során számításba vesszük a Vendég kívánságát, természet adta tulajdonságait majd a festékek széles palettájának köszönhetően kiválasztjuk a tökéletes pigmentet.Fontos tudnivalóEz a szemöldöktetoválási technika nagyon természethű hatást kelt azáltal, hogy nem húzunk határozott kontúrvonalakat, csakis lágy, finom szemöldök szálakkal egészítjük ki az eredeti szemöldököt. A bőrfelszínhez közeli rétegben dolgozom, így nem kerül be a mélyebb rétegekbe a kozmetikai pigment. Így ez azt vonja maga után, hogy a tetoválás megismétlésének ideje 1-1,5 év a hangsúlyos satíros technikával szemben, ami akár 3 évig is ékesítheti a Hölgyek arcát.Lényeges a szemöldök tetoválás kiválasztásánál, hogy milyen szempontok szerint dönt a Vendég. Mi a cél, a természetesség vagy a tartósság?A sminktetoválás menete: A sminktetoválás letisztítással kezdődik, majd fertőtlenítem a bőrt egy speciális bőrfertőtlenítővel és érzéstelenítem. Ezután berajzolom a konzultáció során kiválasztott formát. A közösen kiválasztott pigmentet tartalmazó tetováló gép…

from HUF 120,000
Book
Access bars treatment
Access bars treatment
80 min

Szeretnél közelebb kerülni a belső intuícióidhoz? Arra vágysz, hogy olyan döntéseket hozz meg az életed minden területén, ami segít megtalálni a valódi utad? Ha lehetne egy kívánságod, akkor az az lenne, hogy mindig a számodra legoptimálisabb megoldást válaszd? Sokszor gondolkozol el azon, hogy mi is a te valódi ösvényed? Az Access Consciousness egy olyan eszköz, amely előhozza a tudatosságot ez életed minden szegmensében. A tudatosság egy olyan nagyszerű készség, amely nem ítélkezik, rávilágít a lehetőségeidre, megmutatja Neked a boldogabb élet titkát. Mi történik egy Access Bars® kezelés során? Felfedezed, hogy hogyan is tudsz kommunikálni testedben szunnyadó lelkeddel. Az eljárás során egy kezelőágyon helyezed magad kényelembe, majd megtapasztalhatod a megengedés és a befogadás csodás érzését. A kezelés alkalmával 32 pontot érintek meg a koponyán, amelyek mind-mind az élet bizonyos területeiért felelősek. A módszer alkalmazása alatt egy nagyon kellemes, pihentető éber állapotba fogsz kerülni, ahol képes leszel elengedni a téves hitrendszereidet, blokkjaidat, félelmeidet és mindenféle negatív elképzeléseidet. Milyen életterületeken nyújt segítséget az Acces bars®? Immunrendszeri problémákra, immunerősítésben Genetikailag vezérelt betegségek megszüntetésében Ízületi problémák megoldásában A fiatalság generatív energiáinak helyreállításában Téves hitrendszerek feloldásában Érzelmi blokkok felszabadításában Öröm, boldogság érzésének felszínre kerülésében Szexuális és párkapcsolati problémákat okozó rendszerek eltörlésében Önbizalomhiányt generáló eszmék érvénytelenítésében

from HUF 28,000
Book
Body and Spirit package
Body and Spirit package
130 min

Szeretnél jobb formába kerülni egy kozmetikai kezelés által? Arra vágysz, hogy ezt a hatást fenn tudd tartani hosszú ideig? Tetszene, ha egy kezelés révén lelki terhed is feloldódásra találna? Tudtad, hogy minden bőrhöz kötődő helyzetre van megoldás, csak a megfelelő eljárásra van szükséged? Az összes bőrrel kapcsolatos állapot mögött egy helytelenül működő szervezet áll. Tovább fűzve a sort mindennemű helytelenül működő szervezet mögött egy meghibásodott öngyógyító rendszer van. Folytatólag mindenféle meghibásodott öngyógyító rendszer mögött egy sérült lélek létezik. Három részből tevődik össze az útmutatás. Első rész a pránájáma (lélegzetszabályozás) gyakorlatából áll. Itt egy jobb és bal agyfélteke harmonizáló légzőgyakorlat során egy idilli, békés állapotba kerülünk és felkészülünk a következő szakaszra. A soron lévő elem a Theta-healing kezelés, amely folyamán egy életterület blokkja feloldásra kerül, ezáltal a lélek fejlődik, tovább lép és megnyugszik. Ennek a folyamatnak a hatása már önmagában kiül az arcunkra, a tekintet, lágyabbá válik, az arc izmai ellazulnak, a bőr simábbá válik. A harmadik alkotórésze a terápiának az elektrokozmetikai kezelés. Ezen keresztül a bőrtípusnak megfelelően kerül kiválasztásra az eljárás, így az arcbőr biológiai rendszerének támogatására is sor kerül, emellett folytatódik a szuper relaxálás. Ha elkezdessz Önmagadért tenni mi vár Rád? Egy egészséges, kerek egész lélek. Az életteli lélek mellett egy szuperül működő öngyógyító rendszer található. Tested kirobbanó formába lesz és bőröd meseszéppé vált. Mindent összevetve kívül-belül erőre kap tested-lelked. Kisugárzásod mindenki megfogja érezni és Te is más szemmel fogsz tekinteni az emberekre. Ha lelked jól van az életed minden területe áramlik és kiegyensúlyozott. Az Önvalóddal való találkozás során rájössz, hogy minden ember egy, a körülötted lévők minden tulajdonsága megtalálható benned valamilyen mértékben, ha nem így lenne nem lennének melletted. A legnagyobb felismerés az,…

from HUF 46,900
Book
Theta healing treatment
Theta healing treatment
80 min

A Theta Healing az Amerikai Egyesült Államokból származó, alternatív lélekgyógyászati és terápiás módszer. Az eljárás során egy vezetett meditáción keresztül a kezelő (konzulens) és a kezelt(kliens) személy théta agyhullámra hangolódik. Théta állapotban könnyen és gyorsan beazonosíthatóak a kliens tudatalattijában lévő rejtett hiedelmek, hitrendszerek, családi minták, amelyek gátolják életének bizonyos területeit, mely által mindezek hatékonyan megszüntethetőek. A módszert használó ebben a théta állapotban képessé válik azokat tudatosan megváltoztatni. A technika használata által hatékony és gyors változás tapasztalható a kezelt személy közérzetében és életében. Továbbá a kezelés alkalmával létrejött nyugodt, letisztult lelkiállapot jótékonyan hat az egyén egészségi állapotára is. Theta Healing Milyen problémákra nyújt megoldást a Theta healing? Mindenféle problémára, amelyen szeretne változtatni az életben Fizikai megoldást nem talált fájdalmakra, elváltozásokra Párkapcsolati viszonyok helyreállítására Családon belüli nem megfelelően kezelt kapcsolatokra Gyermek szülő viszonyra visszavezethető blokk Munkahelyi előrelépési blokk feloldására Önmagunk megismeréséhez való út megtaláláshoz Önbizalom hiány feloldása Emberi kapcsolatok kialakításához való kulcs megtalálásához

from HUF 28,000
Book