2017-02-27 18:12:41

Egy magyar kislány lélegzetelállító frizurája az Oscar-gálán

Nem tudunk szó nélkül elmenni a Gáspárfalvi Dorka vörös szőnyegre született hajkölteménye mellett. Persze a kislány maga is megérdemli a figyelmet, nem csak a frizurája. Lássuk, hogyan kerül egy mindössze 13 éves magyar lány a los angelesi Oscarra.

Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje magyar idő szerint ma hajnalban Oscart nyert. Ez önmagában is nagyszerű hír, de külön öröm, hogy egy fiatal tehetség mutathatta meg magát nemzetközi színtéren. Gáspárfalvi Dorka, a Mindenki egyik főszereplője igazán figyelemre méltó lány.

 

fonat, hajfonas, oscar galaDeák Kristóf rendező felesége posztolta ezt a fotót, rajta a rendező, a főszereplők, Szamosi Zsófia, Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya, a producer Udvardy Anna és Balázs Ádám zeneszerző.

 

Dorka képzett kaszkadőr, artistának tanul, filmekben és reklámfilmekben szerepel és szinkronizál is, mindeközben már most az állatorvosi egyetemre készül. Színészként mostanra beírta a nevét a magyar művészeti életbe, hiszen a mai rangos elismerés mellett, az Oscar díjas Helen Mirren gyerekkori mását is játszotta már A királynő-ben.

 

fonat, hajfonas, oscar gala

Emma Willis Facebookon mutatta meg művét

 

Még különlegesebbé teszi a kislányt a combig érő hajzuhataga, amit hatéves kora óta növeszt. Emma Willis, a méltán híres sminkes és fodrász készítette Dorka frizuráját a gálára, melyről fotókat osztott meg Facebookon. Ezeket látva, minden túlzás nélkül elállt a lélegzetünk. Mintha gyermekkori álmaink váltak volna valóra!

 

fonat, hajfonas, oscar gala

Dorka és Emma

 

Sok fonott frizurát láttunk életünkben, de ezért teljesen odáig vagyunk, olyan játékos, kislányos és romantikus. Egy biztos: mi is kipróbáljuk ezt a fonatot fodrászunk segítségével.

Ha épp egy egy szuper szalont keresel, akkor azt javasoljuk: dönts hiteles vendégértékelések alapján. Nézd meg mások mit gondolnak a szalonról, majd jelentkezz be online ITT.

 

fonat, hajfonas, oscar gala

Álmaink frizurája

 

Ez is érdekelhet: Ő a Style Master 2017-es hazai győztese

 

 

Kövess minket a Facebook is!