Barber Battle Budapest 2022
Egy felejthetetlen nap és egy felülmúlhatatlan verseny a Symbol Budapestben, amit a fodrász és borbély világ egész évben lázasan várt. A 6. Barber Battle Budapest a hosszú hétvége legvagányabb programja volt: a résztvevők look and learn oktatásokon vehettek részt, majd együtt szurkolhattak az ország legjobb borbélyainak, akik egy izgalmas versenyen mérettették meg magukat.
Alan Beak a Barber Battle Budapesten
A brit származású sztárborbély a WAHL UK kreatív igazgatója. 2014-ben testvérével, Reece Beakkel közösen megalapították a RUGER márkát, és azóta mindketten kiemelkedő szereplőivé váltak a borbély világnak, nem csak az Egyesült Királyságban. Alan több mint 18 éves tapasztalattal rendelkezik a szakmában, a hagyományos olasz borbély vonaltól kezdve a női hajvágáson át az afro-karibi stílusokig sok mindennek a szakértője, világhírnevet mégis a fade technika tökélyre fejlesztése hozott számára.
Most a világot járja, hogy kortárs és hagyományos technikáját, tapasztalatait és tudását másokkal is megossza. Számos híres show-n és oktatáson részt vett már, azonban a Barber Battle Budapest színpadán először köszönthettük. Aki most élőben találkozott vele, minden bizonnyal osztani fogja a véleményünk, miszerint Alan egy igazi motivátor. Karizmatikus személy, aki úgy fejlesztette professzionális szintre a tudását, hogy közben végig elkötelezett és alázatos maradt a szakma iránt.
Szemináriuma első perceiben már kérdésekkel mozgatta meg a közönséget, majd a belső motivációról kezdett beszélni, és megosztotta három szóból álló irányelvét: Passion. Pride. Goal. (azaz Szenvedély. Büszkeség. Cél.) Az üzletfejlesztéssel és üzletvezetéssel kapcsolatban is elmesélte tapasztalatait, arra buzdította a résztvevőket, hogy mindig minőségi szolgáltatásra törekedjenek, ne a "rövid idő alatt sok vedég" elvet kövessék.
Majd a styling fontosságáról és technikájáról beszélt, miközben három modellen szemléltette a lépéseket és a helyes termékhasználatot - Wahl és STMNT termékek segítségével.
BWNET, a szakma elkötelezettje
A BWNET elkötelezett a szépségipar iránt, weboldalunkon és rendezvényeinken, így a Barber Battle Budapesten is évről évre fontos célunk, hogy összehozzuk a szakmát. Ilyenkor pedig partnereinknek is lehetősége van előtérbe kerülni: az oktatói csapatunk a BWNET közösségéhez tartozó szalonokból került ki. Nélkülözhetetlen számunkra az ügyfeleink folyamatos támogatása és fejlődése, hiszünk abba, hogy egymástól tudunk a leginkább tanulni.