Idén 6. éves a Budapest Hair Show
A Budapest Hair Show idén ünnepelte 6. születésnapját, hiszen 2019 óta márkafüggetlenül szolgálja a magyar fodrászok fejlődését, inspirációs forrást adva, mindeközben növeli a szakma presztízsét. 2023 óta már egy egész napos rendezvény keretében ünnepelhet együtt a fodrász és borbély szakma.
A színpadon exkluzív szemináriumok, masterclassok, look & learn bemutatók és látványos showk váltották egymást, miközben az innovatív kiállítói térben több, mint 20 márka standjánál lehetett ismerkedni a termékújdonságokkal, illetve a legújabb szolgáltatásokkal.
Az eseményt Győri Szabolcs, a bwnet.hu ügyvezetője és a Budapest Hair Show kreatív igazgatója nyitotta meg. Így emlékszik vissza:
,,A Budapest Hair Show hazánk legnagyobb márkafüggetlen eseménye, ahol az egység és az összetartás került a középpontba. Kreatív igazgatóként különleges megtiszteltetés volt számomra, hogy együtt ünnepelhettük a fodrászat művészetét – a tehetség, a kreativitás és az innováció találkozását."
Főszerepben a fodrász és borbély szakma
Változatos, világszínvonalú produkciók és előadók a nagyszínpadon és a kiállítói tér színpadán:
- Sassoon Academy - Wella Professionals: Mark Hayes és Chloe Thompson
- Alfaparf Milano Professional: Lorenzo Marchelle, Molnár Joli és Czafik Tamás
- Menspire: Josh Lamonaca, Luca Perillo, Jeffrey Batista
- KEVIN.MURPHY: Kiss Orsolya, Turcsi Gergely
- WAHL: Cal Newsome
- Dancsó Erika
- Bácsalmási Mariann - hajgyógyász
- Czinki Herbert, Földi Gergő és Kaszás Krisztián
- Dalotti Gergő a 2025-ös Év Felfedezettje
- Lányi Bianka és a West Coast Barbers csapata
Együtt. Egy helyen. A szakmának hódolva. A Budapest Hair Show anno egy rég dédelgetett álom volt a Beauty World Net életében, ami 2019-ben teljesült be, és azóta is töretlen sikert arat a fodrász szakma rajongói között.
A rendezvényre több mint 900 vendég érkezett, hogy a Sassoon Academy szemináriumán, majd a masterclassokon, kora este nagyszínpadi bemutatókon, este pedig egy óriási show-n vegyenek részt. A backstage-ben mindeközben több, mint 200-an dolgoztak azon, hogy a színpadon életre kelhessenek a korábban megálmodott produkciók.
Exkluzív Sassoon Academy szeminárium Budapesten
Mark Hayes, a Sassoon Academy Senior Nemzetközi Kreatív Igazgatója és Chloé Thompson, a Sassoon Academy Senior Hajszíntechnikai Igazgatója egyenes Angliából érkezett hazánkba, hogy elkápráztassák a Budapest Hair Show közönségét.
Az exkluzív, 90 perces szemináriumuk az „I-CONIC” kollekció legújabb technikáit és innovációit mutatták be, melyek a márka ikonikus hagyományait modern, egyéniségre építő formákban ötvözik. A látogatók többek között elsajátíthattak modern vágástechnikákat, illetve megismerkedhettek különböző színelhelyezése innovációkkal, és több esztétikai inspirációval.
Budapest Hair Show 2025 - Masterclass oktatások
ALFAPARF MILANO PROFESSIONAL 120 perces masterclass: “Legnépszerűbb Festés és Hajvágás Technikák 2025" Masterclass - Lorenzo Marchelle (IT) és Molnár Joli
A 120 perces Masterclass két felvonásos volt. Az első részben Molnár Joli és Lorenzo Marchelle közösen léptek színpadra, és egy rendkívül dinamikus szeminárium keretében mindketten egy-egy step by step technikát mutattak be.
A második 60 percben Lorenzo Marchelle tért vissza a színpadra Andrea Tolve-val, aki egy kollégája az Attilio Artistic Team-nél.
A Masterclass során a hangsúly a személyre szabott megoldásokon volt. A nézők megismerkedhettek többdimenziós balayage festéstechnikákkal, ombré technikák alkalmazásával a mélység és a mozgalmasság megteremtése érdekében. Láthattunk vibráló vagy pasztell színeket, élénk színeket, amelyek mégis természetes hatásúak. Továbbá olyan innovatív festéstechnikákat láthattunk, mint például a „color melting”, és szó esett a félig tartós színváltoztató termékek térnyeréséről és használatáról.
World of Barbers 120 perces masterclass:
-
MENSPIRE - Josh Lamonaca, Luca Perillo, Jeffrey Batista
-
WAHL - CAL NEWSOME
-
BWNET.HU MEGHÍVOTTAI - CZINKI HERBERT, FÖLDI GERGŐ, KASZÁS KRISZTIÁN
Különböző személyiségek, eltérő szakmai háttérrel, mégis közös bennük a szenvedély, a precizitás és az a modern látásmód, amely újraértelmezi a férfi frizurát. Az előadók nem csupán technikai tudást adtak át – inspirációt, szemléletet és egy olyan kreatív energiát hoztak magukkal, amely garantáltan lendületet ad a mindennapi munkához.
Hajgyógyászat & Spa 120 perces masterclass: “Valódi segítség a problémákra, konzultációs technikák” - Bácsalmási Mariann és vendégei
Idén újdonságként a Budapest Hair Show történetében először három Masterclass szeminárium várta a közönséget. A hajfestés és hajvágás mellett Bácsalmási Mariann inspiráló Masterclassa új távlatokat nyitott, bizonyítva, hogy a fodrászati tudásmegosztás sokkal több, mint technikai ismeretek átadása.
A Bácsalmási Mariann által vezetett Hajgyógyászat & Spa Masterclass-on szó volt a leggyakoribb fejbőrbetegségekről, a hajhullás okairól és stádiumairól, a veszélyeztetett vendégkör azonosításáról, valamint a megelőzés és a helyes kezelés lehetőségeiről.
A Masterclass második felében a résztvevők megtudhatták, kinek ajánlott a hair spa, milyen eszközökre van szükség, és hogyan alakítható ki olyan prémium szolgáltatás, amely új vendégeket vonz és különleges élményt nyújt.
Budapest Hair Show 2025 - nagyszínpadi Look&Learn szemináriumok
ALFAPARF MILANO PROFESSIONAL - Lorenzo Marchelle
A Look&Learn bemutatón a hajvágások új dimenziót kaptak: a rockosabb, punkosabb stílus ötvöződött a modern festéstechnikákkal. A színpadon karakteres, lázadó formák születtek, amelyek mégis személyre szabott megoldásokat adtak minden vendégnek.
A közönség betekintést nyerhetett a többdimenziós balayage és ombré technikák világába, ahol a mélység és a mozgalmasság rockos energiával párosult. A vibráló és pasztell árnyalatok merész kombinációja tette teljessé a látványt – élénk színek, amelyek mégis természetes hatást keltenek.
MENSPIRE
Josh Lamonaca csapatával együtt hazánkba érkezett, hogy egy elképesztő borbély szemináriumot tartson, ahol nemcsak a legfrissebb trendeket mutatta be, hanem új szemléletet is adott a barber szakmához.
A MENSPIRE filozófiája ötvözi a modern férfi hajvágás precizitását a pszichológiai mélységgel és a vizuális történetmeséléssel – így válik minden frizura egyfajta önkifejezéssé. Ez több mint vágás – ez gondolkodásmód, amely formálja a barber kultúra jövőjét.
KEVIN.MURPHY - Kiss Orsolya és Turcsi Gergely
A 360° COLOUR Look&Learn szeminárium a bőrápolásban alkalmazott technológiákból inspirálódva hozta közelebb a professzionális színszolgáltatások világát. A résztvevők betekintést nyerhettek a KEVIN.MURPHY COLOUR portfólió sokoldalú lehetőségeibe, valamint elsőként találkozhattak Magyarországon a KEVIN.MURPHY+CODE termékcsaláddal. Ez a bemutató nem csupán technikai tudást, hanem kreatív inspirációt is kínált mindazoknak, akik szeretnék vendégeik számára a legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtani.
Budapest Hair Show 2025 - SHOWTIME
Sassoon Academy Show
Mark Hayes, a Sassoon Academy Senior Nemzetközi Kreatív Igazgatója és Chloé Thompson, a Sassoon Academy Senior Hajszíntechnikai Igazgatója egy igazán különleges, érzelmekkel és látvánnyal teli show-val készültek.
A „Neuromantic” show látványvilága az építészet precizitását, a kortárs művészet szabadságát és a hajban rejlő történetmesélés lehetőségeit ötvözte. A különlegesen díszített, szoborszerű frizurák és a kifinomult styling nemcsak esztétikailag hatásosak, hanem mozgásba lendülve életre is keltek a modelleken. A haj itt nemcsak forma volt – önkifejezés, történet, átváltozás.
Alfaparf Milano Professional Show
A show megmutatta, hogy a különböző stílusok, gondolkodásmódok és technikák találkozásából valami egészen egyedülálló születhet. A fodrászat közös nyelvként kötötte össze a nemzetközi csapatot, akik szavak nélkül is tökéletesen értették egymást, és együtt hozták létre a látványos, inspiráló produkciót.
A bemutató első felében Czafik Tamás munkája nyűgözte le a közönséget, a második részben pedig Lorenzo Marchelle kreatív víziója bontakozott ki. A legfrissebb nemzetközi trendek újraértelmezése került a középpontba: a természetes árnyalatoktól a merész, extrém színekig és a különleges épített frizurákig minden megjelent a színpadon.
Dancsó Erika Show
A Dancsó Erika show igazi kulturális találkozás volt a színpadon: a francia stílus eleganciája és kifinomultsága ötvöződött a magyar hagyományok gazdagságával. A két világ találkozásából egy egyedi, látványos és inspiráló produkció született, amely egyszerre tisztelgett a gyökerek előtt, és mutatott új, modern irányokat a fodrászat művészetében.
MENSPIRE Show
A produkció mélyebb üzenetet hordozott, amely túlmutatott a fodrászat technikai bravúrjain. Josh a színpadon azt közvetítette, hogy minden ember egyenlő – a haj, a stílus és a kreativitás világa nem ismer határokat.
Ennek szimbólumaként jelent meg a produkcióban a DNS motívuma, amely azt üzeni: nem a származás, nemzetiség vagy külső jegyek határozzák meg az embert, hanem az, ahogyan önmagát kifejezi és megéli egyediségét. A show így nem csupán látványos fodrászati bemutató volt, hanem egy erőteljes kiállás az egyenlőség és az elfogadás mellett.
WAHL Show
A Cal Newsome show új nézőpontból mutatta meg, hogyan fonódhat össze a fodrászat a zenével és az önkifejezéssel. Cal Newsome a hajvágást nem pusztán technikai folyamatként, hanem művészi élményként állította színpadra: minden mozdulat ritmust és energiát hordozott, mintha a frizura maga is a dallam része lenne.
A látványvilágot gitárosok tették teljessé, akik zenéjükkel erősítették a produkció üzenetét: a fodrászat lehetőség arra, hogy a stílus, a személyiség és a zene egyetlen közös nyelvvé váljon.
Az Év Felfedezettje - Dalotti Gergő
Az Év Felfedezettje show-ban megjelentek a színpadon mindazok a mesterek, akik Geri szakmai útját formálták, és akikhez pályája legfontosabb állomásai kötődnek.
A show ezzel szimbolikusan visszaidézte minden korszakát, felidézve a fejlődés és tanulás mérföldköveit. A közönség hatalmas tapssal köszöntötte a mesterfodrászokat, akik egy közös fotó erejéig is színpadra léptek: Ember Dezső és Rigó István, Fehér Tamás és Hoglmayer Attila, valamint Hajas László aranykoszorús mesterfodrász.
Ez a megható és inspiráló pillanat nemcsak Geri szakmai tisztelgése volt mesterei előtt, hanem egyben annak bizonyítéka is, hogy a fodrászatban a tudás, a hagyomány és a tanítványok felemelése kéz a kézben járnak.
Találkozzunk újra 2026. szeptember 26-án!
ÉRDEKEL A BUDAPEST HAIR SHOW 2026 EARLY BIRD JEGY!