Egy NŐ, aki tudja mi kell egy jó esküvőhöz

Bácsalmási Mariann, a régmúltú Szabó Imre Szalonok értékesítési vezetője, aki mindig többet, jobbat, szebbet akar és nem elégszik meg az átlagossal. Márciusban került megrendezésre igen exkluzív Menyasszony Beauty & Styling Party-ja, melyen mi magunk is részt vettünk.

 

 

A rendezvény olyan hölgyeknek adott iránymutatást, akik a "Nagy nap" előtt még egy főpróba keretében kipróbálhatták, a számukra fontos szolgáltatások sorát. A menyasszonyi ruha, a kiegészítők és fejdísz kiválasztását követően a smink, frizura elkészítése következett, majd több profi fotós által elkészült egy egyedi anyag a résztvevőkről. Ez még nem minden! A rendezvény alatt a helyszínül szolgáló Bálna egyik kávézója, teljes esküvői dekorban pompázott és még az esküvői desszert kiválasztására is lehetőség nyílt. A menyasszony jelöltek kísérői sem unatkoztak ez alatt! Mindössze pár órára ugrottunk be és persze, hogy estig maradtunk, annyira lenyűgözött a program! Őszinte elismerésünk!

 

Nem lehet könnyű egy ilyen nagy csapatot összeszervezni, koordinálni és minden apró részletet kézben tartani. Itt mégis minden kifogástalanul a helyén volt.

 

-Mariannt kérdeztük...

Köszönöm szépen a gratulációt, ez nem csak nekem, hanem egész csapatomnak nagy elismerés. Mivel az elmúlt években egyre hangsúlyosabbá vált szolgáltatásaink között az esküvői vonal és a házasulandó párokat már teljes körű esküvőre felkészítő csomagokkal várjuk, elérkezettnek láttuk az időt, hogy egy ilyen gyönyörű party keretében ünnepeljük meg munkatársaink kitartó munkáját és egyúttal még szélesebb körben is megismertessük saját és prémium esküvői szolgáltató partnereink szolgáltatásait.

 

-Milyen szempontok alapján válogattad ki a rendezvényen segítő fodrászokat? Mindkét szalonból érkeztek kollégák?

Én sosem teszek különbséget fodrászaink között! Úgy gondolom, mindegyikük kivételes tehetség és fantasztikus egyéniség, nincs köztük egyetlen olyan sem, akinek ne lenne helye egy ilyen volumenű rendezvényen. Így hát természetesen mindkét szalon összes szakembere részt vett az eseményen. Többek között ennek is köszönhető, hogy minden menyasszonyunk megtalálta a számára legszimpatikusabb, személyiségéhez legjobban passzoló szakembert és minden hölgy valóban olyan frizurát kapott, amilyenre vágyott.

 

 

-Mennyiben igényel más tudást, kreativitást egy esküvői frizura elkészítése? 

Esküvői frizurát készíteni mindig nagy kihívás. Minden menyasszony tökéletes szeretne lenni a nagy napon, így nekünk, fodrászoknak, pontosan olyan frizurát kell alkotnunk amilyet a kedves ara megálmodott. Nagy ilyenkor a felelősség a szakembereken, hiszen amellett, hogy a vendég igényeit is maximálisan figyelembe kell venni, nekünk közben gondolnunk kell arra is, hogy az a frizura tartós legyen és egész nap tökéletesen mutasson. És persze muszáj belevinnünk minden kreativitásunkat is, hiszen gyakran előfordul, hogy egy, a képeken gyönyörűen mutató esküvői frizura vendégünknek éppen nem áll jól, nem elég hosszú hozzá a haja vagy egyszerűen csak legfeljebb egy fotó erejéig tart, aztán szétesik. Ilyen esetekben vendégünkkel kell együtt álmodnunk, hogy mindenképpen olyan frizurát varázsoljunk neki, amilyet elképzelt, de a saját hajából megvalósítható. Persze nincs lehetetlen, rengeteg technika, és kisebb-nagyobb trükk van a tarsolyunkban ám!

 

-Honnan inspirálódik a csapat? Mi volt rátok a legnagyobb, leginspirálóbb hatással az elmúlt időben?

Bármilyen régóta is dolgozik a szakmában az ember, fejlődésre és változásra folyamatosan figyelmet kell fordítania. Imre a szalonok szakmai vezetője, aki minden évben ellátogatok a Londonban megrendezésre kerülő nemzetközi hajshow-kra és bemutatókra, ahonnan rengeteg új ötlettel és inspirációval tér haza. Szalonjainkba mindig ő hozom el a legújabb trendeket videó- és oktatóanyagok formájában, amiből szakembereink folyamatosan ihletet meríthetnek és fejleszthetik tudásukat. Egyébként pedig minden vendégnél improvizálunk kicsit! Legyen szó egy egyszerű hajvágásról, vagy a legbonyolultabb alkalmi frizurákról, minden esetben a vendég személyiségéhez leginkább passzoló frizurát készítjük el. Mondhatnánk azt is, hogy vendégeink elégedettsége inspirál leginkább! És emellett persze ötleteket merítünk az internetről és frizura trendekkel foglalkozó facebook oldalakról is, hiszen manapság már a közösségi médiák a legnagyobb divatdiktátorok, nem lehet figyelmen kívül hagyni őket.

 

 

-Minden nő életének egyik legvarázslatosabb napja az esküvője. Hogyan teheti még boldogabbá a tökéletes frizura megtalálása a nagy napot?

Szakmámból kifolyólag sok száz menyasszonnyal találkoztam már és egy dologban mindegyikük egyetértett: egy esküvő szervezése rengeteg stresszel jár és nagyon nehéz mindent egészen a legapróbb részletekig tökéletesen csinálni! Ebben segítettünk mi a rendezvényünkkel. Úgy gondolom, hogy a menyasszonyi frizura egyik legfontosabb pontja a Nagy Napnak, hiszen valljuk be, valahol a szíve mélyén minden kislány arról álmodik, hogy egyszer gyönyörű hercegnőként állhasson az oltár elé. És itt üzenném kedves férfi számára, hogy ha egy nő jól érzi magát a bőrében és gyönyörűnek látja magát, az élet azonnal szebb és könnyebb lesz mindenkinek! :)  Különösen igaz ez az esküvő napjára. Fodrászaink azért vannak, hogy kicsit levegyék a terhet a menyasszonyok válláról, akik nyugodt szívvel bízhatják magukat és frizurájukat ránk. Szalonjaimban nagy hangsúlyt fektetünk a tökéletes összhangra a menyasszonyok megjelenésében, így nem csak a frizurát, de a sminket és a ruhát is igyekszünk összehangolni, melyben profi sminkes csapat és menyasszony stylist is segítségünkre van.

 

- Mi volt a rendezvény számodra legkedvesebb momentuma?

Ezen a kérdésen egyetlen percet sem kell gondolkodom, hiszen a rendezvény végén csodálatos meglepetést okoztunk Imrének. Legkedvesebb barátai, vendégei és szeretett szakembereim köszöntötték 71. születésnapomja alkalmából egy gyönyörű tortával. Mivel végig titokban tartottuk a meglepetést, egészen váratlan és csodálatos pillanat volt, mikor Robi (Szabó Imre fia) a színpadról köszöntötte őt és mindenki boldog mosollyal az arcán fordult felé, miközben énekelték a „Boldog születésnapot” című dalocskát. Jó volt együtt látni ezt a remek csapatot, ilyenkor érzem azt mindig, hogy igenis érdemes volt megálmodni és megvalósítani a rendezvényt.

 

-Tervezed-e, hogy a jövőben hasonló jellegű rendezvényt szervezz?

Nálunk az élet sosem áll le, mindig készülőben van valami új, valami izgalmas. Most sincs ez másképp, de részleteket nem szeretnék elárulni, legyen meglepetés! :)

BWNet Magyarország