Menyasszonyi próba smink
A menyasszonyi próbasmink célja, hogy a Nagy Nap előtt minden részletet nyugodt körülmények között átbeszéljünk és kipróbáljunk, így az esküvő napján már magabiztosan, biztos elképzeléssel készülhetünk.
A próbasminket általában az esküvő előtt körülbelül egy hónappal szoktuk időzíteni. Érdemes előtte inspirációkat gyűjtened — ha találsz olyan sminkeket, amelyek közel állnak hozzád, hozhatsz pár fotót, így biztosan azon a vonalon tudunk elindulni, amit megálmodtál.
Az alkalom időtartamára minimum két órát érdemes tervezni. Ez egy teljesen nyugodt, kísérletezős folyamat, ahol több lehetőséget is kipróbálhatunk, finomíthatunk a részleteken, és addig dolgozunk rajta, amíg maximálisan elégedett nem leszel az eredménnyel. A legfontosabb számomra, hogy úgy menj el, hogy pontosan azt látod a tükörben, amit a Nagy Napon is szeretnél majd viszontlátni.
Ha a frizurádat fodrász készíti, gyakran javaslom, hogy lehetőség szerint a próbahajat is ugyanarra a napra szervezd. Így együtt, egyben fogod látni az összképet, ami sokat segít a végső döntésekben.
Érdemes a próbasminkre világos, lehetőleg fehér vagy a menyasszonyi ruhád színéhez hasonló felsőben érkezni, mert így még életszerűbben fogod látni, hogyan fog harmonizálni a megjelenésed az esküvő napján.