FRIZURA TRENDMagas minőség – Magabiztos mosoly
De mielőtt belevágnánk, először is tisztázzunk néhány dolgot! Mi is az a korona és hídpótlás?
Ha egy páciens fogai már olyan rossz állapotba kerültek, hogy töméssel nem lehet helyrehozni, vagy a kezelés során fennáll a fogtörés veszélye, ebben az esetben készítünk a beteg számára koronát. A korona fog felszínét borítja és ragasztással rögzítjük azt. A hídpótlás pedig azt jelenti, ha foghiányt kell pótolnunk.

Esztétikai szempontból a cirkónium kerámiából készült fogak sokkal szebben mutatnak, élethűebbek, mint a hagyományos fémváltozat. A hagyományos fémkerámiák esetében sokszor előfordul, hogy az íny szélénél egy sötétebb „fémszegély” tűnik át, illetve az átlátszhatósága sem olyan természetes, mint a saját fogaké. A cirkóniumból készült fogak esetében viszont ez a veszély nem áll fent, mert anyaga transzparens, váza pedig fehér színű. További nagyszerű előnye pedig, hogy szövetbarát anyagból készül, így sem allergiás reakció, sem pedig íngyulladás nem léphet fel! :)

A cirkónium kerámiából készült fogak sokkal magasabb minőséget képviselnek, mint a hagyományos fémből készült társaik, éppen ezért drágábbak is. Az eredmény viszont mindenért kárpótol! :)
A Homeodent rendelőjében csakis kiváló minőségű cirkóniummal dolgoznak a fogtechnikusok, amit a legnagyobb szakértelemmel készítenek el pácienseik számára a tökéletes végeredmény érdekében. Sőt mi több, a legnagyobb pontosság elérése érdekében számítógépvezérelt tervező és kivitelező programmal alkotják meg a cirkónium vázat.

Itt találhatod meg a szakembereket, akikhez be is tudsz jelentkezni online:

Dr Szabó Beáta
Esztétikai fogászat
Homeodent-Medical Lézeres Orvosiesztetikai Rendelő és Kozmetika
Budapest, XIV. kerület
Kerepesi út 78/F 1. lépcsőház 2/6.

Dr Szabó Réka
Esztétikai fogászat
Homeodent-Medical Lézeres Orvosiesztetikai Rendelő és Kozmetika
Budapest, XIV. kerület
Kerepesi út 78/F 1. lépcsőház 2/6.
Online időpontfoglalás:
