Bencze Brigitta - Fodrászat

Fátrai Szalon - 1054 Budapest, V. kerület, Alkotmány utca 18.(Budapest)

Online Időpontfoglalás, bejelentkezés, szépségápolás, időpont. Bencze Brigitta - Fodrászat

2020-ban végeztem a Haute Couture Akadémián, nem sokkal később pedig lehetőségem nyílt együtt dolgozni Fátrai Krisztinával – innen indult a pályafutásom a szépségiparban.

2016-ban fejeztem be tanulmányaimat a Budapesti Gazdasági Főiskolán. Pályám kezdetén számos területet kipróbáltam – a kereskedelemtől a fesztiválokon át egészen a bankszektorig –, mégis mindig éreztem egy nehezen megfogalmazható hiányt.

Amióta a Fátrai Szalon csapatát erősítem, aktívan közreműködöm a szakmai képzésekben – a programok szervezésében, lebonyolításában, háttérfeladatok ellátásában, valamint résztvevőként is folyamatosan fejlesztem magam.

Emellett több hazai és nemzetközi szakmai továbbképzésen is lehetőségem volt fejlődni – részt vettem többek között a Sassoon Akadémia hajvágás-tréningjén, Wahl-os oktatáson, Keraplant tanfolyamon, valamint különféle barber-, balayage- és melírtechnikákat bemutató workshopokon.

A szakmán belül elsősorban a fóliás, szabadkezes és balayage festési technikák állnak hozzám közel, valamint az egyszínű és színátmenetes hajfestések.

Fontos számomra, hogy munkámban és a hétköznapokban is a természetes irányt kövessem. Folyamatosan keresem az inspirációt – színekben, formákban és gondolkodásban egyaránt –, hogy azt hitelesen és kreatívan tudjam beépíteni a munkámba.

Bencze Brigitta vagyok, gyakorló fodrász. Édesanyám hatására, már egészen kiskorom óta vonz a fodrászok bűvös világa. Mindig is imádtam hajat vágatni, frizurákat csináltatni és a frissen mosott haj illatát. Sokfélét kipróbáltam már, de mindig azt éreztem, hogy nem vagyok teljes, ezért elkezdtem egy fodrászképzést. Legnagyobb szerencsémre azonnal tudtam, hogy ez az én utam, megtaláltam azt a munkát, ami a hobbim és a hivatásom is egyben. Nagyon szeretem emberekkel körülvenni magam és újat alkotni. Hiszem, hogy a frizura meghatározza az ember egyéniségét. Célom, hogy folyamatosan tanuljak, képezzem magam és képben legyek a legújabb trendekkel kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy ehhez minden lehetőség adott, hiszen a lehető legjobb helyen vagyok.

Képesítések

Bencze Brigitta