Online Időpontfoglalás, bejelentkezés, szépségápolás, időpont. Pavkovics Alexandra -
Diamond Beauty Salon filozófiája és mottója is egyben „Szépség, stílus, precizitás ez a három érték, egy gyémántba zárva”.
A bemutatkozásunk elejére szánt szándékkal írtuk mottónkat ugyanis igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy precíz szakszerű munkával szépítsük vendégeinket.
Pavkovics Alexandra vagyok, Sziasztok!
Bemutatnám számotokra röviden ebben a cikkben szalonomat és munkásságomat illetve a motivációim, amik talán számotokra is hasznossá válhatnak, amikor magukba szippantanak a szürke hétköznapok.
„Más dolog tudni az utat és más dolog azon járni. Ezért az eltervezett dolgokat vidd is véghez!”
2014-ben foghattam meg az ollót úgy, hogy erről szakvizsgát igazoló papír volt a kezemben.
Egy gyerekkori álmom teljesült a szakma megszerzésével. További álmaim majd később sikereim közt szerepelt a saját szépségszalonom nyitása.
Hosszú évek kitartó munkájával és spórolással egy újabb álmomat válthattam valóra önerőből, nem pályázati forrásból. Ennek jelentőségét azért láttam jónak megemlíteni, hogy azt közvetítsem az irányotokban, hogy az alázatos munkavégzés előbb vagy utóbb gyümölcsöző lesz.
„Minden utazás az első lépéssel indul, de az utazásnak kell célja legyen.”
Ahhoz, hogy ne állj meg és ne légy alulmotivált, kellenek a könnyen elérhető, rövidebb távú célok. Tehát motiváltságom kisebb célok kitűzésével (például: szalon fejlesztése; szakmai képzéseken való részvétel; rendezvényekre, show műsorokra a modellek frizurájának elkészítése), megvalósításával tartom fent. Így rövid időközökön belül, a kis célok elérése pozitív megerősítést nyújt, ami lendületessé és magabiztossá tesz minden egyes napon és héten a munkám végzésében. Ez segít, hogy töretlenül haladjak a hosszú távú céljaim felé, plusz a vendégek is érzik rajtam a magabiztosságot és a jó kedvet, ami hatással van rájuk is és a végeredményre is.
„Ami bevált a vendégeknek mi nálunk.”
A legnépszerűbb szolgáltatás a szalonban a fodrászaton belül a hajhosszabbítás és a hajfestés, emellett arányaiban nincs sokkal lemaradva a szempilla-hosszabbítás. Több szakmámnak köszönhetően a szempilla-hosszabbítást is én végzem.
„Olcsó húsnak, híg a leve”
Több Facebook bejegyzésemben hangsúlyoztam már korábban, hogy mennyire fontos az, hogy megfelelő tudással rendelkező szakember végezze a haj festését.
Felejtsd el, hogy a „barinőd” által elvégzett otthoni hajfestés, szaktudás nélkül egyenértékű lesz minőségileg a szakember által végzett hajfestéssel.
A szakiskola elvégzését követően a folyamatos továbbképzés nagyon fontos a szakemberek számára, amit sajnos sokan elhanyagolnak.
Azt gondolják sokan, hogy a valaha megszerzett tudásból az idők végezetéig tudnak táplálkozni.
Ez nem így van, ahogy a mondás is tartja „Jó pap holtig tanul”.
A szolgáltatásaim minősége azon alapszik, hogy időről-időre átveszem a tanultakat és új dolgokat is próbálok elsajátítani, megtanulni a képzéseken. A képzések sok utazást, energiát illetve képzési költségeket vonzanak maguk után, ennek tükrében tudok vendégeim számára, minőségi szolgáltatást biztosítani.